Kezdőlap Gazdaság Új lendületet kaphat a befektetésösztönzés Szentesen!…

Új lendületet kaphat a befektetésösztönzés Szentesen!…

624

Szentes Város Önkormányzatának vezetésének 2020. évi első intézkedései között szerepelt a befektetés – ösztönzés erősítése, a gazdaság fejlesztése. Ennek jegyében Szabó Zoltán Ferenc polgármester úr kezdeményezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség (ang. HIPA) vezetésével való kapcsolatfelvételt.

Az Ügynökség a 2019. év során 101 db új magyarországi befektetés létrejöttében vállalt meghatározó szerepet, amelynek eredményeként 5.350,41 € befektetés mellett 13.493 új munkahely keletkezett. Hozzájuk fűződik az utóbbi évek legnagyobb jelentőségű beruházásának menedzselése, a BMW debreceni letelepítése is.

Ésik Róbert vezérigazgató úr vezetésével illusztris vendégek érkeztek városunkba, akiket Szabó Zoltán Ferenc polgármester úr, és Kiss Csaba alpolgármester úr fogadott. A konstruktív hangvételű tárgyalás során a felek kölcsönösen bemutatták azokat a lehetőségeket, amelyekkel még szorosabbá tehetik az együttműködést a befektetők elérése, letelepítése, illetve a beszállítás – fejlesztés területén is. A HIPA vezetői felajánlották szakmai segítségüket, illetve konkrét témákban jelezték szándékukat a további közös munkára.

A HIPA bemutatkozása kapcsán vezérigazgató úr elmondta, hogy a már meglévő kapcsolat erősítése céljából érkeztek városunkba, legfőbb céljuk a befektetés ösztönzése.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester megerősítette, hogy a város jövőbeli célja, hogy az Ipari Park bővítése érdekében a város maximálisan együttműködik a Minisztériummal és a befektetőkkel az új munkahelyek teremtése érdekében.
Vezérigazgató úr prezentálta a városvezetésnek, hogy segíti az Ügynökség a befektetőket, majd értékelte a makrogazdasági helyzetet is. Regionálisan is figyelik a befektetési lehetőségeket, a szakképzési rendszer figyelembevételével, céljuk a tőke intenzitás fokozása.
A HIPA több, mint 120 nagykövetséggel áll kapcsolatban, céljuk, hogy mindkét felet egyaránt képviseljék.
A várost Bocskay István ipari park referens mutatta be a vendégeknek. Az ügynökség számára nem teljesen ismeretlen Szentes, hiszen már több alkalommal tárgyaltak befektetési lehetőségekről különböző fórumokon.
Bocskay István ismertette a vendégeknek Szentes város befektetésre alkalmas területeit, a feltételeket, melyben kitért a megújuló energia fontosságára, az élelmiszeripar adta lehetőségekre, valamint a gazdasági adatokat is ismertette. A találkozó végén elhangzott, hogy a város nyitottan reagál minden megkeresésre az adottságaink figyelembe vételével. Vezérigazgató úr ígéretet tett a város segítségére a befektetés ösztönző beruházások kapcsán.

www.szentesimozaik.hu
Önkormányzati hírek|30








Forrás