Kezdőlap Hírek Hírek 2726,7 km Szentes körül!…

2726,7 km Szentes körül!…

216

Teljesítmény-túrázhatunk a Szent-S-kör-ön!

A St. Jupát Egyesület és támogatói a Szent-S-kör teljesítménytúrák létrehozásával (http://szenteskor.hu/) Szentes és környéke látványosságainak, nevezetességeinek, jellemző tájegységeinek jelentős részét nyomvonalra fűztük, néhol kissé túl is „nyújtózkodtunk” rajta.
Ezek igazi alföldi túrák, melyeket egyénileg, párban vagy csoportosan is bármikor teljesíthetők.

Mészáros Zoltán a Hunor Coop Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a családdal nagy túrázók és a Szent-S-kör jó támpontot biztosít környékünkbe érkezőknek is.

Az alapötlet terepkerékpáros teljesítménytúra létrehívása volt, mely kiegészült szilárd burkolatú nyomvonallal, valamint a gyalogosan és futva teljesíteni szándékozók számára történő feldolgozással – mondta Valkai Zsolt a tegnapi sajtótájékoztatón.

Melyek ezek a látványosságok?
Láthatjuk többek között a Pusztai-féle szélmalmot, elhaladunk a Jaksa János Helytörténeti Gyűjtemény épülete előtt. Érintjük a Kurca-parti Tanösvényt, valamint a Kurca torkolati zsilipjét. Odébb emlékoszlopok mellett is vezet utunk. Megfordulunk a Furiosoo Senior emlékhelyen, kitérünk a Horthy-fához, betekintést nyerhetünk egy Károlyi-kastély kertjébe és épületére. Felkeresünk több faragott szobrot, szoborcsoportot, köztük egy turul szobrot, csekkolunk az Árpád-halom tetején (Életfa). Meglátogatjuk a Cserna-féle szélmalmot és az Ecseri templomromot. Kitérőt teszünk Közép-Európa legmagasabb kunhalmához (Gödény-halom). Visszafelé haladva útba ejtjük hazánk első vasbeton vízi építményét a Bökényi duzzasztót, majd ráláthatunk a Szentesi Szivattyútelepre, mely érdekes vízgazdálkodási berendezéseket rejt. A nyomvonal betekintést enged a Cserebökényi puszta nevesített részeibe, valamint rálátást biztosít több kunhalomra is.

Az útvonal elvezet a fentieken kívül az árpádhalmi Károlyi – Berchtold Kastély, derekegyházi Károlyi-Weiss kastély, vagy a hírhedt fábiáni gőzkitörés helyszíne mellett, érint további emlékhelyeket, emlékoszlopokat, valamint bepillantást enged a térség tanyavilágába.

A honlapon 65 túra közt válogathatunk, melyek össztávja 2726,7 km. A sajtótájékoztatón bemutatták azokat az érmeket, melyeket egy-egy túra szintidőn belül való teljesítésével megkap a túrázó. Ahhoz, hogy az érmet átvegye a túrázását teljesítésigazolás (elsősorban QR-kód beolvasásával) kell igazolnia. Ehhez okostelefonra és mobilinternet-hozzáférésre van szükség. Ezen lehetőségeket nem birtoklók számára további négy mód is kínálkozik a teljesítést igazolni. Természetesen a részvételhez előzetes regisztráció és nevezés szükséges.

Kik hozták létre a Szent-S-kör teljesítménytúrákat?
A túrák kialakításában, működtetésében az alábbiak vállaltak/vállalnak szerepet:
Bóta Csaba (Wilson van Botha) / grafika, desing
Baráth László / kidolgozás, kiépítés, működtetés
Füsti-Molmár Viktória / tartalomlektorálás
Hernyik András / ötletgazda, kidolgozás, kiépítés, működtetés
Horváth Ferenc / programozás, honlap, desing
Valkai Árpád / kidolgozás, kiépítés, működtetés
Valkai Zsolt (VZs) / projekt koordinátor
Vecseri Ferenc (vfred.com) / arculatdigitalizálás, desing
Virág Olga / tartalomlektorálás

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Szabadtéri sportok|25








Forrás