Kezdőlap Hírek Kultúra és szórakozás A Tokácsli Galéria következő kiállítása…

A Tokácsli Galéria következő kiállítása…

151

Egy kis bemutatkozó a kiállító szavaival:

Nyáry Anett vagyok,1971. Bálint napján születtem Kecskeméten.
Szüleim elmondása szerint, már 10 hónaposan szabályosan fogtam a ceruzát és ha nem voltak résen a szakácskönyvek és egyéb elérhető könyvek lapjaira kerültek a pálcika ember szerzeményeim. Gyermekkorom nagy részét Moszkvában töltöttük, édesapám ott végezte a repülőmérnöki akadémiát. Már itt rajzszakkörre jártam és versenyeken indultam.
Felső tagozatban pedig szenvedélyemmé vált a papírbaba készítés, amit saját magam rajzoltam és rengeteg ruhát és kiegészítőt terveztem hozzá.
A ruhatervezés iránti lelkesedésem nem hagyott alább,15 évesen magam terveztem a ruháimat és a legtöbbet meg is varrtam. A középiskolában rendszeresen készítettem ruhákat a barátnőimnek.
Részt vettem a Divatinézet pályázatán is, ahol alkalmi ruhatervem szép helyezést ért el.
A főiskolás éveim alatt és utána a munkám és a családalapítás miatt is a művészetek kicsit háttérbe kerültek De aztán néhány éve újraéledt a régi vágy a rajzolás és a festés iránt.
Grafit és szénrajzokkal kezdtem az elején majd autodidakta módon képeztem magam, főleg portrék rajzolásával kezdtem. De a színek világa hiányzott, így a pasztellt, akvarellt és az akrilt is kipróbáltam. Mégis a pasztell lett a kedvencem. Ez a kifejezési mód áll legközelebb az egyéniségemhez és képes közvetíteni lelkem rezdüléseit a külvilág felé. A fény-árnyék, elmosódó sziluettek, a finom tónusok, az ujjal való „maszatolás”, által mélységesen benne tudok lenni a születendő műben. Máté Sándor és Pósa Ede festőművészek pasztellképei inspiráltak, rengeteget tanultam tőlük. De Gróf Zoltán, Lantos József és Nyáry Éva festőművészek is segítették fejlődésemet. Munkásságuk példa számomra.
Örömmel tölt el, ha másokat is magával ragad a művem, át tudok adni egy-egy hangulatot, érzést, ha már név nélkül is tudják, hogy az az én alkotásom, hogy ismeretlenül is megkeresnek és az én képeimmel díszítik a lakásukat, irodájukat, szalonjukat. Így ott lehetetek sok-sok helyen, hiszen minden egyes alkotásomban a lelkem egy kis darabkája is ott van mindig. Amikor ezt más is így érzi …. az örömmel tölt el. Alkotásaim számos tengeren túli és hazai magángyűjteményben megtalálhatók.




Forrás