Kezdőlap Sport Szabadtéri sportok Újabb győzelem után a hétvégén az Algyőt fogadja megye I-es csapatunk…

Újabb győzelem után a hétvégén az Algyőt fogadja megye I-es csapatunk…

118

Nagyot hajrázott és ennek köszönhetően újabb 3 pontot szerzett a Szentesi Kinizsi SZITE a megyei labdarúgó I. osztályú bajnokság hétvégi, 19. fordulójában. Koncz Zsolt együttesét a DAFC SZEGED látta vendégül, az újabb győzelem pedig lélektanilag sem jött rosszul a hétvégi, Algyő SK elleni összecsapás előtt.

A 25. percben Cene Kristóf révén még megszerezte a vezetést a szegedi együttes, ám egy nagyon tudatos, összeszedett játékot mutatva a második félidőben sikerült a mieinknek megfordítani az állást, és megnyerni a mérkőzést. – Az első félidőben volt némi hiányérzetem, nem volt meg bennünk az akarat és az a tűz, ami jellemezte ez idáig a csapatot, viszont a második félidőben már tudtunk változtatni ezen. Labdabirtoklási és fizikai fölénybe kerültünk, ezeket kihasználva éreztük, hogy ki tudunk egyenlíteni, sőt meg is tudjuk fordítani ezt az összecsapást. Végig szervezett, fegyelmezett volt a csapat a védekezésünkkel is meg vagyok elégedve, a második félidőben nem igazán volt veszélyes a kapunkra az ellenfél. A mérkőzés képét látva úgy érzem, megérdemelten hoztuk el a 3 pontot – értékelte az összecsapást Koncz Zsolt.

A Kinizsi szombaton a Pusztai László Sporttelepen fogadja az Algyő SK csapatát, erről az összecsapásról is kérdeztük játékos-edzőnket. – Lélektanilag fontos volt ez a 3 pont, hiszen egy nagyon kemény sorozat áll most előttünk, melynek első állomása az Algyő elleni hazai viadal. A Tisza-partiak évek óta meghatározó együttese a megyei I. osztálynak. Ha a csapat átérzi azt, hogy a tabellán nem véletlenül állunk a 2. pozícióban, illetve maximális fegyelemmel és kitartással lépnek pályára szombaton, akkor úgy érzem, egy szoros, ki-ki mérkőzést fogunk játszani.

DAFC Szeged – Szentesi Kinizsi SZITE 1-2 (1-0)
Szentesi Kinizsi SZITE: Tóth L. – Varga A. (Bartucz P., 66.), Koncz Zs., Juhász Cs., Antman J., Prozlik Á., Vincze Z., Szarvas J., Molnár Zs. (Orovecz S., 72.), Bertók M. (Szeles D., 61.), Bertók G. (Berta E., 90.), játékos-edző: Koncz Zsolt.
A Kinizsi gólszerzője: Bertók Gábor (78’, 89’)

(Sebők)




Forrás