Kezdőlap Szentesi Élet Zenebaráti szeretettel…

Zenebaráti szeretettel…

12

A hagyományos óévbúcsúztató hangverseny számos emlékezetes pillanata közül kiemeljük a Szentesi Zenebarátok Egyesületének elismeréseit. A két estén összesen négy muzsikustársuk közösségi munkáját köszönték meg a zenebarátok.
Szekeres-Dancsó Mónika szaxofonos, a városi könyvtár igazgatója öt éve elnökségi tagként segíti a fúvószenekar életét és az egyesület működését, sőt gyermekei is a zenekarban játszanak.
Az Erdélyből származó Nagy Tamás előbb trombita tanárként diplomázott, 2024-ben pedig fúvószenekari karnagy művész végzettséget is szerzett. Elhivatott pedagógus, akire mindig számíthatnak.
Vágó Veronika zenetanár már több mint 20 éve tagja Szentes Város Fúvószenekarának. A Lajtha-zeneiskola népszerű oboa tanszakát vezeti, növendékei országos szinten a legjobbak között vannak.
Szintén elismerték a tavaly díszpolgári címben részesült Mihály Bél elhivatottságát, akinek vezetésével a város fúvószenekara számos külföldi és hazai kapcsolatot alakított ki, és rangos rendezvényekre is eljutottak, nagydíjakkal, nívódíjakkal hazatérve. Könyvben foglalta össze Szentes fúvós zenei emlékeit. Hosszas vívódás után úgy döntött, a karmesteri pálcát basszusklarinétra cseréli, és a továbbiakban hangszeres tudásával, és a Magyar Fúvószenekari Szövetség elnökségi tagjaként támogatja az együttes munkáját.
Bővebben az eseményről a Szentesi Élet idei első számában olvashatnak.
✍️Darók József
📸Vecseri Ferenc







Forrás