Kezdőlap Szentesi Élet Ütős egy este lesz!…

Ütős egy este lesz!…

25

Húsz éves a Kalungu Ütősegyüttes

A doboké a terep a Zene-Világ-Zene koncertsorozat következő rendezvényén, január 10-én, pénteken 20 órától. Ekkor ünnepli húsz éves jubileumát egy ütős estén a Kalungu Ütősegyüttes a Hangversenyközpont színpadán.
A Lajtha-zeneiskola ütő tanszakának növendékeiből alakult Kalungu különleges előadásaival lopta be magát – nem csak a szentesi – a közönség szívébe. Valamennyien a Hangversenyközpont vezetője, Kertész Ákos növendékei voltak.
„A dobok dübörgése…, az élet lüktetése” – a tagoknak ez a hitvallása tartja egyben a 2004-ben alakult zenekart, mely Bubla Bence vezetésével működik. Bár nem mindegyikük maradt Szentesen, mégsem oszlott fel a gárda. Fennállásuk alatt országszerte sokfelé bemutatkoztak már, koncertjeiken modern dobzenét játszanak, melyet ötvöznek klasszikus és könnyűzenei motívumokkal. Sokoldalú művésztanáruk bevezette őket más műfajokba, így megkedvelték a tradicionális afrikai és latin-amerikai ütőzenét is. Műsorukban szóhoz jutnak gitárok is, de a Kalungu zenészei mindenben hangszert látnak: alternatív instrumentumokat, például festékesvödröket, hordókat, akár biciklit is megszólaltatnak, koncertjeiken gyakorta építenek az improvizációra és a humorra. A jubileumi koncerten vendégművészek közreműködésével és meglepetésekkel visszatekintenek az elmúlt két évtizedes működésük legszebb emlékeire.
A ZVZ-bérletek érvényesek, jegyek kaphatók a Művelődési és Ifjúsági Házban, a Hangversenyközpontban, illetve a jegy.hu oldalon.




Forrás