Kezdőlap Szentesi VK Ők lettek április legjobb leány utánpótlás játékosai…

Ők lettek április legjobb leány utánpótlás játékosai…

2948

Ismét megnevezzük az utánpótlásunkban játszók közül korosztályonként azt az egy-egy tehetséget, akinek az elmúlt havi teljesítménye és hozzáállása leginkább kiemelkedett és példaértékű, inspiráló lehet a csapattársak számára. #hajráSzentes

Ifjúsági: Varga Nóra
Serdülő: Furák-Szabovik Tessza
Gyermek: Szabó Anna és Bálint Eszter

Matajsz Márk: – Nóri jó teljesítményt nyújtott a mérkőzéseken, stabil átlagot produkált. Ezt pedig tovább vitte az elmúlt hétvégi serdülő nyolcas döntőre is.

Tóth Csenge: – Tessza nagyon értékes tagja a csapatnak. Egyre több góllal járul hozzá a mérkőzésekhez. Amiben viszont a legtöbbet fejlődött, az az egy az egy elleni védekezés és a koncentráció. Nagyon szeretjük a laza stílusát, ő a csapat zene felelőse.

Tóth Gyula: – Sosem könnyű megválasztani a hónap legjobb játékosát. Nehéz egy olyan csapatból választani, amelyik zseniálisan vízilabdázik, illetve bajnoki döntőt játszott és csalódott, mert nem nyert bajnokságot. Most sem volt az, végül úgy döntöttem, hogy mindkét centerünknek jár ez az elismerés. Mindketten sokat fejlődtek, az ő fejlődésük nélkül nem tudtunk volna ilyen szép eredményeket produkálni. Nem csak játékban fejlődtek sokat, de gondolkodásmódban is. Ebben a korosztályban nekünk vannak a legjobb centereink, amit mindenkinél jobban ki tudtunk használni. Lendületükkel viszik előre a csapatot.

#szentesivízilabdaklub #utánpótlás #vízilabda







Forrás