Kezdőlap Hírek Hírek Gratulálunk Sanyi bácsi!…

Gratulálunk Sanyi bácsi!…

2483

A Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség Örökös Tagja kitüntetésben részsült id. Badár Sándor

– A megyei természetjárás-fejlesztésért odaítélt érdeméremet egy szentesi természetjáró Barát László (Szentesi Spartacus SE) vehette át, de most az elnökség javaslata alapján egy másik kitüntetést szeretnénk átadni azon tagtársnak, aki egész életével példát állít a Csongrád megyei természetjáró mozgalom tagjai elé, aki minden szempontból olyan cselekedetet hajtott végre sok évtizeden át, amit követni érdemes, ha már túlszárnyalni nem is nagyon lehet – mondta Dr. Rosztóczy András a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség elnöke Szentesen.

– Ez a kitüntetés a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség Örökös Tagja, melyet 2002-ben alapítottunk és eddig hat ember vehette át.

– Aki megkapja, azt mindenki elé jó szívvel állítjuk példaként. Most sok éves adósságunkat törlesztjük idén a kitüntetésnek az odaítélésével, hiszen Szentesen is található legalább egy olyan természetjáró, aki minden szempontból érdemes erre a kitüntetése, és, aki rengeteget dolgozott a helyi természetjáró-, természetbarát mozgalom megalapításáért a 60-as évek eleje óta.

– Az elnökség döntése alapján 2024-ben id. Badár Sándornak (Szentesi Kinizsi TE) adományoztuk a CSMTSZ örökös tagja kitüntetést és az ezt jelképező színezüstből készült gyűrűt – mondta Dr. Rosztóczy András a megyei természetbarát szövetség elnöke 2024. március 15-én a két szentesi természetbarát és túraegyesület (Szentesi Kinizsi TE és a Szentesi Spartacus TE) éves közgyűlésén a Dózsa-házban.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Szabadtéri sportok|25








Forrás