Kezdőlap Hírek Szentesen futottunk bele Kádár János Ezüst Nyíl személyi vonatába…

Szentesen futottunk bele Kádár János Ezüst Nyíl személyi vonatába…

2590

Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor. Csak néhányan azok közül a kormányfők közül, akik ha egy-egy alkalommal, de maguk is utaztak Kádár János legendás különvonatán.

Az 1960-as évek végén Kádár János különvonatot építtetett magának, személyes kényelmét volt hivatott kiszolgálni. Így került például sakk- és kártyaszoba is beépítésre a járműbe. A szerelvény belseje egyfajta luxuskörülményeket testesített meg. Olyan bútorok és eszközök voltak benne, amelyek a korban példa nélkülieknek mondhatók. Például volt rajta világrádió, légkondicionálás, de még hangos utastájékoztatás is. Ma már ehhez hozzá vagyunk szokva, de a 60-as évek végén ez Nyugat-Európában is unikális volt. A Kádár-vonatot úgy kell elképzelnünk, mint ma egy repülőgépes utazást: ahol a hangosbemondó elmondja az úti célt, az érkezés időpontját, de még a várható időjárásról is beszámol.

A vonat kívülről eléggé puritánnak néz ki. Ezért a vasutasok egymás között, csak „szürke szamárnak” csúfolták a szerelvényt. Belül azonban valóban a luxus legmagasabb szintjét képviselte. Kormányzati vonatról lévén szó, a konyha – raktárral együtt –, az egyszemélyes zuhanyfülke, a tárgyaló, a kétszemélyes mosdótálas hálófülke sem maradhatott el.

A szerelvény az Ezüstnyíl megnevezést az oldalán lévő ezüstszínű díszlécekről kapta. A vonat korában tekintélyes, 120 kilométer per órás sebességre volt képes. Gyorsabb volt, mint a korábbi Turán és Hargita. Évente olyan 5-7 ezer kilométert tett meg vele Kádár János.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás