Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Önvédelemből profitáltak Szentesen a táborozók…

Önvédelemből profitáltak Szentesen a táborozók…

223

Véget ért az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred önvédelmi tematikájú Honvédelmi Tábora, ahol a fiatalok többféle küzdősportban is kipróbálhatták magukat.

Érkezéstől a távozásig követtük kameráinkkal a Műszaki Ezred Honvédelmi Táborában részt vevő fiatalokat. A tábor hat napja alatt többféle sportágat is kipróbálhattak a 14-18 év közötti fiatalok.
A táborozók az MH Sportszázad katonasportolóival közös edzésen vettek részt, ahol Lőrincz Tamás százados, olimpiai bajnok irányításával a birkózás és az állóharc alapmozdulatait sajátították el.

Miután megbirkóztak – nemcsak a feladattal, hanem egymással is – még sok egyéb hasznos tudást is kaptak, hiszen tájékozódási képességeiket is bővítették, melyet az egyéni álca készítése színesített.
A számtalan új önvédelmi technika mellett intézkedés taktika, szituációs airsoft lövészet és túlélés alapok ismerettel is gazdagodtak a táborozó lányok és fiúk. A nyolc kilométeres éjszakai menetgyakorlat nem mindennapi élményt nyújtott a diákoknak.
A Műszaki Ezred honvédelmi táboraiba visszatérő vendég a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szakmai igazgatója Bertók Róbert, aki a Szeged Box Club magyar válogatott tagjaival együtt érkezett. A közös edzés után elmondta, hogy több tehetséges fiatalt is látott a gyakorlás folyamán, akit el tudna képzelni a sportágban, hiszen ösztönösen jó mozgása van.

A kiadós edzések után sült szalonna illata lengte be a tábort. Az este, a tábortűz, a jóízű beszélgetések, a felejthetetlen élmények összetartó közösséggé kovácsolták őket. A résztvevők egy csapatként, motiváltan még egy táboron kívüli eseményen, a Rákóczi Honvéd Sportegyesület városi futóversenyén is megmérettették magukat.

A hét végéhez közeledve az ifjú harcosok egyre ügyesebben használták a táborban tanultakat. De nemcsak a test-test ellen való küzdelemben jeleskedtek, hanem pályaorientációs beszélgetés keretében a virtuális térben is kipróbálhatták magukat. A 12. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársai által hozott VR lövész szimulátorral épületharcászati helyzeteket gyakoroltak.
Az élménydús hét záróünnepségén alakulatunk a hozzátartozókat is örömmel fogadta, akik egy bemutató keretében megtekinthették mi az a tudás és ismeretanyag, amellyel gyermekeik gazdagodtak.

✍️ Baranyai Erika Piros t. százados
📷 Janó Miklós törzsőrmester és Gazsi Tamás törzsőrmester








Forrás