Kezdőlap Szentesi Élet „Tekerj a zöldbe!” Zarándok kerékpártúra a Szent Benedek lányai kolostorhoz…

„Tekerj a zöldbe!” Zarándok kerékpártúra a Szent Benedek lányai kolostorhoz…

416

Időpont: Július 11, 16:00-19:30

A zarándoklat olyan közös esemény, mely során egymást közvetlenül nem ismerő emberek felkeresnek egy szent helyet. A zarándokút során nem csak a megérkezés a fontos, hanem maga az út megtétele is.

Ezzel az elhatározással indul útnak a csongrádi Nagyboldogasszony templomtól 2023. július 11-én a „Tekerj a zöldbe!” országos kerékpártúra program részeként egy zarándok csoport. A templom plébánosa a templomkertben áldását adja a jelenlévőkre és az elhatározásra, hogy a 3.alkalommal látogatjuk meg a különleges nyugalmat és békességet árasztó tiszaalpári kolostort.

A kerékpártúra teljes távja 30 Km, a tervezett menetidő kényelmes haladással 3,5 óra. A túra biztonságos kerékpárúton Csongrád-Bokros városrész érintésével árnyékos fák alatt halad majd. A bencés rendi kolostorhoz érkezve fogadnak minket a kolostorban élő apácák, ahol a hűvös templomban 17 órától istentiszteleten veszünk részt. Európa védőszentjéről Szent Benedek apátról szól a megemlékezés. Lehetőség lesz a kolostor parkjának és konyhakertjének megtekintésére.

A kerékpártúra szervezési költsége 2000 Ft/fő. Akik gyermekkel érkeznek, annak nincs térítési költsége.

A zarándoklaton résztvevők maximális létszáma 35 fő. Előzetes regisztráció lehetséges a facebook eseményen keresztül.

A visszaúton elhaladunk a mesés környezetű Csalogány Esküvő és Rendezvényközpont előtt. Frissítőállomást tartunk a bokrosi Szent László templom előtti ártézi kútnál.
A kerékpártúrát 2 fő túravezető kíséri, valamint lehetőség lesz kísérőautóba hátizsákokat elhelyezni. A kerékpártúrán mindenki saját felelősségére vesz részt, betartva a túravezető javaslatait. A kerékpártúrán jó állapotú kerékpárral, gyermek biciklis üléssel bárki részt vehet. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják, az időjárástól függően a kerékpártúra másik időpontban kerül megrendezésre.

A kerékpártúra a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.




Forrás