Kezdőlap Szentesi Élet Hogy szeret a másik…

Hogy szeret a másik…

122

A Szentesi Nyári szabadtéri Színház június végétől augusztus közepéig ismét változatos kínálattal, kellemes nyáresti szórakozással várja a nézőket. A Szentesi Művelődési Központ szervezésében a csillagtetős előadások sorában elsőként a című darab kerül színre június 26-án 20.30-kor.

Alan Ayckbourn darabjában három házaspár próbál egyensúlyozni két hely, két idő és egymás között. Frank a főnöke Bobnak és Williamnek. Bobnak viszonya van
Frank feleségével, és állandó vitái a sajátjával. William felesége viszont ok nélkül gyanakszik, hogy férje megcsalja. A titkos szerelmesek folyamatosan azt hazudják otthon, hogy William házasságának megmentésén dolgoznak. Mindenki gyanakszik mindenkire, és egyre szövevényesebb a helyzet. Vajon az igazság célravezetőbb lenne?

Az Orlai Produkciós Iroda előadásának szereplői között fellép Ullmann Mónika, aki sikeres gyerekfilmekben tűnt fel, majd a színi pálya mellett kötelezte el magát.
A Junior Prima díjas Ötvös András visszatérő már a szentesi nyári színházban. A Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatán végzett Kovács Lehel vette át év
elején egy kollégája szerepét az előadásban. A további szerepekben Pataki Ferencet, Grisnik Petrát, Edvi Henriettát láthatjuk. Jegyek válthatók az ifjúsági házban,
a Szentes Házban, online: (www.jegy.hu/city/szentes), illetve az előadás előtt a helyszínen.

#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
26. szám
Kultúra|39





Forrás