Női OB I.: 🤽♀️ győzelemmel zártuk a hosszú hétvégét 👏🥳
Magabiztos sikert arattunk. Végig uraltuk a mérkőzést a Győr ellen, amelyet 10–5-re nyertünk meg hazai környezetben. A női vízilabda OB I. rájátszásában az 5–8. helyért rendezett párharcban így 1–0-ra vezetünk. Az egyik fél 2️⃣. győzelméig tart a párharc, a második felvonást csütörtökön ⏰ 12 óra 30 perctől rendezik Győrben.
Valdor Szentes 🆚 Győr 10–5 (4–1, 2–1, 2–3, 2–0)
Női vízilabda OB I., rájátszás az 5–8. helyért, 1. mérkőzés. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda, 70 néző. Vezette: Kevi, Ádám F.
Valdor Szentes: Füsti Molnár – Varga V. 1, Hevesi, Dankina, Dobos 1, Bonca 4, Kövér-Kis 1. Csere: Héri N. 1 (kapus), Mácsai K., Bicskei, Samsonova 1, Korom, Tóth F. 1, Bíró. Vezetőedző: Matajsz Márk.
Győr: Torma – Rádli, Gálicz 1, Török, Huszti V., Huszti D., Kurucz 1. Csere: Finta, Vaszari 2, Németh V., Kiss A., Szedlák, Dróth 1. Vezetőedző: Vogel Zsolt.
Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 6/2.
Ötméteresből: 3/3, ill. 1/1.
Kipontozódott: Vaszari.
Nyilatkozat:
🗣️💬 Matajsz Márk: – A csapatom mellett a Győrnek is gratulálok, mert megnehezítették a dolgunkat. Ismerjük őket, így számítottunk erre. Jól kezdtük a mérkőzést, 6–1-ig minden jól működött, ezután viszont egy picit tanácstalanná váltak a lányok a vízben, amit kihasználtak a vendégek. Ekkor szándékosan nem kértem időt, hogy a csapat maga rendezze a sorait, ami sikerült. Csütörtökön hosszú utazás vár ránk, ami után az esélyesség terhével is meg kell majd birkóznunk.
Összefoglaló:
✍️ 31 nap után játszott női csapatunk ismét tétmérkőzést az OB I.-ben. A Győr elleni meccsünkön Varga Viki bombagóljával szereztünk vezetést nagyjából két perc elteltével. Határozott, jó védelmet húztunk a kapunk elé, miközben elől Hevesi Anita harcolt ki egy ötméterest Bonca passzából. A büntetőt utóbbi végezte el, 2–0. A védelmünkre nem lehetett panasz, miközben újabb két gólt jegyezhettünk fel, majd egy ötösből szépítettek a vendégek.
A második negyed kevesebb gólt hozott, de a találkozó ezen periódusát is megnyertük, így a nagyszünetben 6–2-re vezettünk úgy, hogy a vendégek kapusa több bravúrt is bemutatott.
A harmadik negyed egy kisebb rövidzárlatot tartogatott számunkra. Becsúszott néhány hiba a támadásainkba, amiből megúszott az ellenfél kétszer is a jobb oldalon. A negyed derekán már csak eggyel vezettünk, 6–5 állt az eredményjelzőn. A döntetlenért viszont nem támadhatott a Győr, Dobos Jázmin és Bonca találataival ismét stabilizáltuk az előnyünket.
Az utolsó negyedet 8–5-ről kezdtük. Küzdöttünk, visszatért a jó védekezésünk. Három perccel a vége előtt Diana Samsonova gyakorlatilag eldöntötte a meccset a lelkes vendégekkel szemben. Vezetőedzőnk rögtön cserélt is, a kapuba Füsti Molnár Janka helyett Héri Nóra érkezett. Fiatal kapusunk felé mindössze egy lövés tartott, azt meg is fogta, majd az utolsó támadásunkban időkérést követően főszerepet vállalt. Tizenhét másodpercünk maradt az időkérés után, a végigjáratott labdára az utolsó pillanatban Nóri beúszott a kapu torkába és behúzta a labdát a hosszú alsó sarokba, 10–5.
📸 Vidovics Ferenc
#szentesivízilabdaklub #valdor #szentes #győr #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix