Kezdőlap Hírek Hírek Okostáblák segítik az egykori Koszta-tanya területén az ismeretszerzést…

Okostáblák segítik az egykori Koszta-tanya területén az ismeretszerzést…

623

A diákok egyre többször megkapják, hogy „tedd el a telefont”, csakhogy most épp az ellenkezőjét kérik azoktól akik kilátogatnak a Koszta József festőművész egykori tanyájához, ugyanis civil összefogással öt ismeretterjesztő táblát helyeztek el az egykori Koszta-tanya portáján – mondta Mészáros Zoltán, akinek a javaslatát támogatva Koszta József az Alföld és a szentesi táj festőjének művészeti hagyatéka bekerült a Szentesi Értéktárba.

A táblák Szentes legjelesebb festőművészének, a Kossuth-díjas Koszta József egykori tanyájának helyét, életéről, a városhoz való kötődéséről nyújtanak tájékoztatást, melyeknek elkészítésében segített Tímár Ferenc, Vecseri Ferenc, Szabó Imre, Dr. Horváth György, Valkai Zsolt, Sprok János, Gémes László, Szabó Zoltán Ferenc és a Krúdy Gyula Baráti Kör.

A Koszta-életművet a művész nevét viselő múzeum mellett Mészáros Zoltán és Csikai Miklós tartja életben, a helyszínt pedig Valkai Zsolt és a St. Jupát egyesület hozta rendbe és tette látogathatóvá, ahol a tervek szerint a Koszta József Múzeum egy mini-skanzent is kialakítana a festő egykori tanyája helyén.

Ízelítő a Hangostábla anyagából: https://www.youtube.com/watch?v=RW5wd2I6dq4

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás