Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott Csurgó Attila ezredes, alakulatunk parancsnoka. A rendezvényen az MH Szárazföldi Parancsnokság képviseletében, Pete Szabolcs Jenő ezredes, a Logisztikai, Híradó és Informatikai Főnökség főnöke is részt vett.
2022 májusától Antal László dandártábornoktól Seres József alezredes vette át a parancsnoki teendőket megbízással szeptember végéig, majd októbertől kinevezéssel Csurgó Attila ezredes vezeti a műszaki ezredet. Az ezredparancsnok az ezred és azon belül a szervezeti elemek és alegységek 2022-es évének értékelését a volt parancsnokokkal történt egyeztetést követően fogalmazta meg és ismertette a jelenlévőkkel. „A feladatok tárgyév során azonos, jó szintű végrehajtása csak a parancsnoki beosztást előttem betöltők következetes követelménytámasztására, illetve a személyi állomány feladatokhoz történő hozzáállására figyelemmel valósulhattak meg, amiért köszönetemet fejezem ki Antal tábornok úr, Seres alezredes úr, illetve az Önök, valamint Önökön keresztül a teljes személyi állomány részére.” – összegezte az ezred elmúlt évi munkáját a parancsnok.
Ezt követően az alakulat parancsnoka ismertette a 2023. évre vonatkozó elvárásait és feladatot szabott a szervezeti elemeknek és alegységeknek.
Hozzászólásában Pete Szabolcs Jenő ezredes méltatta az alakulat sokrétű feladatrendszerét és a személyi állomány kiemelkedő szakmai hozzáértésével és odaadó elkötelezettséggel végzett munkáját. Az értekezlet végén Pete ezredes tolmácsolta Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokának elismerését és köszönetét a műszaki ezred állománya részére a 2022. év során tanúsított munkájáért és erőfeszítéséért.
📷 Janó Miklós tőrm.