Kezdőlap Szentesi VK Edzőváltás női csapatunknál…

Edzőváltás női csapatunknál…

498

Egykori világbajnok játékosunk, Brávik Fruzsina veszi át a Hungerit-Szentesi VK irányítását. Az eddigi tréner, Vidumanszky László távozik eddigi posztjáról, de marad egyelőre a klub alkalmazásában. A tréner 2017 nyara óta dolgozott női csapatunk élén, az elmúlt idényt az ötödik helyen zártuk a bajnokságban vele, jelenleg pedig két találkozóval kevesebbet játszva a 6. pozíciót foglaljuk el az alapszakasz tabelláján.

Újdonsült vezetőedzőnk, Brávik Fruzsina ideiglenesen veszi át női csapatunk irányítását. 2018 nyarán fejezte be aktív pályafutását, azóta a Hungerit-Szentesi VK másodedzőjeként dolgozott. 2005-ben Montréalban világbajnoki címnek örülhetett a magyar női vízilabda-válogatott játékosaként, míg a 2008-as pekingi olimpiát a negyedik helyen zárta a nemzeti együttessel.

Az edzőváltás további részleteiről további tájékoztatást később ad majd klubunk, szombaton 16 órától a Ferencváros elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen már Brávik Fruzsina irányítja együttesünket.

✍️ Becsei Dávid
📸 Vidovics Ferenc
#hungeritszentes #vizilabda #pallanuoto #szentes #tippmix




Forrás