A Télbúcsúztató sztárvendége: TAKÁCS NIKOLAS, 32 – szeres platina- és aranylemezes énekes, aki 19 órakor lép színpadra!
Nikolas csupán 19 éves volt, amikor a világhírű jazzdobossal, Jávori Vilmossal együtt zenélhetett. Ezt követően a magyar jazzélet más kiemelkedő alakjaival is lehetősége volt együtt zenélni, többek közt Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Emilióval, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres művésszel.
2010-ben elindult az X-Faktor versenyen, hogy az egész ország megismerhesse őt. Nikolas egészen a nagydöntőig vitte, ahol a 2. hely lett az övé.
Az X-Faktor befejezése jelentette az első album megjelenését számára, kiadták az „Az első X – 10 dal az élő showból” elnevezésű lemezét, és külön öröm, hogy az ő lemeze állt sokáig az első helyen a Mahasz Top 40-es listáján és hogy dupla platinalemez lett – 35 000 példány!
Nikolas számára megvalósult az az álom, amit megálmodott magának. Az lett, amit mindig is szeretett volna csinálni és amihez ért: Énekes.