Kezdőlap Szentesi VK Női OB I.: közeledik az évzárás, előbb idegenben, majd itthon játszunk…

Női OB I.: közeledik az évzárás, előbb idegenben, majd itthon játszunk…

207

A magyar női vízilabda-bajnokság hetedik fordulójában egy igazi rangadó vár ránk. Holnap 18 órától a III. kerületi TVE vendégei leszünk, majd jövő pénteken itthon a Dunaújváros ellen zárjuk a 2022-es esztendőt.

Az előző körben éppen Csongrád-Csanád megyében szerezte meg a három pontot holnapi ellenfelünk. Szegeden, a Tiszavirág Sportuszodában nyertek 13–10-re. A nyáron magyar válogatott játékossal, Gyöngyössy Anikóval erősítették meg a keretüket, idén pedig áttörést értek el, miután a BENU Magyar Kupában bejutottak a legjobb négy közé.

A bajnoki tabellán a fővárosiak hat meccset követően a hatodik helyen állnak két győzelemmel és egy döntetlennel, hét pontot gyűjtve. A Ferencváros és az UVSE otthonában, valamint hazai környezetben a Dunaújváros ellen három vereséggel kezdték az OB I.-et, azóta viszont három találkozó óta veretlenek. Otthon 13–4-re győzték a Győr ellen, míg Tatabányán 8–8-as döntetlent játszottak, míg Szegeden 13–10-re nyertek.

Ami pedig a BENU Magyar Kupát illeti, a selejtezőből rendezőként jutottak tovább. A Győrt és a Polo SC-t legyőzték, az Egertől kikaptak, így a második helyen mentek a következő szakaszba. A negyeddöntőben hatalmas bravúrt hajtottak végre, hiszen a BVSC otthonában elszenvedett 7–5-ös vereségre otthon egy 11–8-as sikerrel válaszoltak. A négyes döntőt a következő hétvégén játsszák, ellenfelük pénteken 20 órától az UVSE lesz, így ellenünk erre a meccsre is készülhetnek Lukács Dénes tanítványai.

📸 Vidovics Ferenc

#szentesivízilabdaklub #valdor #szentes #budapest #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix #hajráSzentes




Forrás