Kezdőlap Kultúra és szórakozás Kiállítás FÉNY-KÉPMUTATÓK az IH-ban…

FÉNY-KÉPMUTATÓK az IH-ban…

325

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/5/feny.htm

2015. május 18-án nyílt meg a Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör közös szervezésében a hódmezővásárhelyi Lucien Hervé Kamera Klub fotókiállítása az Ifjúsági Házban.

Dömötör Mihály megnyitójában elmondta, hogy egy esztendős a klub és egy alkotónak nagy kihívás egy kiállítás, mert a képei mellett a bátorságára is szükség van, hogy megmutassa azt, amit tud.

Eredetileg Képmutatók címet akartak a kiállításnak adni, de a negatív áthallás miatt (mert a képmutatók teves képet kíván mutatni magáról) úgy döntöttek, hogy a FÉNY-KÉPMUTATÓK címmel ajánlják a közönségnek.

A klubról érdemes tudni, hogy egy esztendővel ezelőtt érzékelve a hódmezővásárhelyi aktív fotós élet hiányát, Dömötör Mihály és Török János kialakította az intézményi feltételeket egy fotóklub részére. Ők ketten elindították valamint tíz alapító taggal megalapították a Lucien Hervé Kamera Klubot 2014. július 10-én. A névadó (eredeti nevén Elkán László Hódmezővásárhelyi születésű fotóművész) az ötvenes-hatvanas években Le Corbusier „sztár” építész házi fényképésze volt és főként az építészeti témájú képei tették a nevét világszerte ismertté.

A klub célja az, hogy Lucien Hervé művészi, emberi példájára, szellemi örökségére építve, a város fotóművészeti kultúráját magas szinten tovább építse, országos, nemzetközi szinten meg,- és elismertesse, ezzel együtt Hódmezővásárhely művészeti rangját emelje. A klub tagjai fontosnak tartják a szomszédos városok (testvérvárosok) klubjaival a jó kapcsolat fenntartását, a fotós alkotóik és alkotásaik bemutatását más településeken is.

A kiállítás megtekinthető június 19-ig az intézmény nyitva tartási idejében.








Forrás