A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik Szent Mihály napja. E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt. A Hortobágy környéki juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, s mulatságokat, bálokat rendeztek (Barna 1979: 225–226). A cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt. A Bács megyei Topolyán, ha valaki arra kényszerült, hogy költözködjék, azt mondták róla: „No ennek is már szentmihály van”. E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.
Sokféle, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály-napra vonatkozóan, például: „Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;” „Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot.” Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is: „Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet.”
