🤽♀️
A női vízilabda OB I. második fordulójában holnap 20 órától a BVSC-t látjuk vendégül a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.
Ismerős arcokból nem lesz hiány a medencében, ugyanis ettől a szezontól a zuglóiakat erősíti két korábbi játékosunk is Kolarova Tamara és Urvári Lili személyében, míg tavaly nyáron szintén tőlünk igazolták le Polák Zsófiát.
Nem lesz számunkra ismeretlen az idei BVSC, hiszen augusztus derekán nálunk jártak a Szentes Kupán, amelyet ráadásul meg is nyertek. A nyáron kissé átalakultak a kék-sárgák, hiszen a kispadról tizenkét év után távozott Petrovics Mátyás. Az új vezetőedző az Olaszországból hazatért, játékosként világ- és Európa-bajnok Stieber Mercédesz lett. Az említett Szentes Kupán tornagyőzelemmel indította a közös munkát Stieber és csapata.
Ami a nyári jövés-menést illeti, a játékoskeretből Leimeter Dóra és a szentesi származású Farkas Tamara is a Ferencvárosba igazolt.
Az első fordulóban remek mérkőzést játszottunk Egerben, miután a hazai kupaselejtezőt hibátlanul zártuk. A két világbajnoki ezüstérmessel megerősített hevesiek ellen az utolsó negyed derekáig pariban voltunk, végül a világ egyik legjobb centerének számító Rebecca Parkes eldöntötte a mérkőzést.
Tétmérkőzésen utoljára februárban találkozott női együttesünk a BVSC-vel. Akkor a zuglóiak 16–11-re nyertek Szentesen.
📸 Vidovics Ferenc
#szentesivízilabdaklub #valdor #szentes #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix #hajráSzentes