Akkor mégis mit tanulnak a gyerekek a Waldorf iskolában?
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2016/3/waldped.htm
2016. március 8-án egy rendkívül izgalmas és tartalmas előadást hallhattunk Törökné Lőrincz Zsuzsától a Waldorf iskolák szellemiségéről és tanítási rendjéről. Zsuzsa a szegedi Waldorf iskolától jött Szentesre. Ő maga alapító tanárként/szülőként vett részt a szegedi iskola létrehozásában, majd volt osztálytanító, gimnáziumi biológia tanár, és jelenleg is osztálytanító 5.-dik osztályban.
Kifejezetten nagy élmény volt végighallgatni az előadást úgy, hogy a szentesi alapító szülők egy része előző nap óralátogatáson vettek részt a kiskunfélegyházi Waldorf iskola másodikos, harmadikos és negyedikes óráin.
Ott csak ámultunk-bámultunk, mert minden teljesen új volt, amit láttunk, de így most képesek lettünk összerakni a látottakat és a másnap hallottakkal – tudtuk meg az egyik szülőtől.
A látogatás és a hallottak alapján a szülőkben megfogalmazódott, hogy ez az egész ’waldorf’ egy csodálatos utazás a kisgyermekkorból a felnőttkorba, és hogy az az önismereti és énkeresési herce-hurca, melyen mi most, 30-40-50 évesen vagyunk kénytelenek, sok-sok munkával keresztülmenni, ezeknek a ’waldorfos’ gyermekeknek már fiatal felnőttkorukra természetes lesz, és bátrabban tudnak kíváncsiak lenni a hivatásválasztásban, és belépni – hogy az elcsépelt kifejezéssel éljek – a „nagybetűs életbe”.
Az állami poroszos, majd szocialista gyökerekkel rendelkező, egyre centralizáltabb, teljesítmény-orientált oktatási rendszerrel szemben a Waldorf pedagógia gyökeresen másban hisz. Az elképzelés lényege az, hogy az egyszerű, tiszta, szeretetteljes környezet, valamint a gyermekek életkori sajátosságaira alapozott testi-lelki-szellemi nevelés képessé teszi a gyermeket arra, hogy amit a születésével hozott, ebben a 12 évben ki tudja bontakoztatni, és oda tudja adni a világnak. Az ’életkori sajátosság’ nem üres frázis, hanem komoly pedagógiai kutatásokon alapul, és lehetővé tesz, hogy sokkal mélyebben tapasztaljanak meg dolgokat.
A 7. életévtől a nemi érésig tartó korszak az érzések kifejlődésének a korszaka, és ezt minden évben másfajta történetekkel támogatja a Waldorf pedagógia. Az első évben főleg népmeséket hallanak a gyermekek, melyek abban segítik, hogy a jóval tudjon azonosulni, és mélyen megalapozzák azt a tudásukat, hogy küzdelem árán mindig van megoldás. A második osztálytól indul el az a folyamat, hogy ez az egységes, burokkal körülvett világ, melyben 7 éves koráig él a gyermek, elkezd pólusossá válni, majd negyedikes korára összetörik számára (ekkor kezdenek a törtekkel foglalkozni), hogy majd ötödiktől kezdve újra felépítse, másként. A gimnázium utolsó (13.-dik) évében csak az érettségi és felvételi tantárgyakra koncentrálnak, és ugyanúgy bejutnak egyetemekre, mint más, ’elit’ gimnáziumból jövő társaik.
A Waldorf iskolákban nincs osztályzás (a 11.-dik osztályig), itt nem arra kíváncsiak a tanárok, hogy mit tud – vagy inkább, ahogy Vekerdy Tamás írta, mit nem tud – a gyerek, hanem év végén egy 4-5-6 oldalas építő, segítő értékeléssel ösztönzik a tanulót, hogy miben tudna még fejlődni. Így nem egy számmal ellátott/megbélyegzett tanulóvá válik – mely számmal sokszor azonosítja is magát a gyermek –, illetve nem a jutalomra (ötösre vagy dicséretes ötösre) ’hajt’ – mely magatartási stratégia végigkísérheti egész felnőttkorát is -, hanem megtanulja a folyamatot átélni. Itt nincs büntetés és jutalmazás (jegy, matrica vagy mosolygós fej), hanem a gyermekek egymás munkáit dicsérik meg, és segítenek azoknak, akik esetleg rászorulnak erre. Így kialakul bennük egy olyan egymás felé fordulás, egymásra hangolódás, ami nagyon magas érzelmi intelligenciát feltételez, és sokan mások csak felnőtt korukban, rengeteg munkával és önismereti gyakorlattal tudják elsajátítani.
Ami még nagy élmény volt a szülők számára, hogy belenézhettek a gyerekek ötödikes füzeteibe, melyek gyönyörűek voltak. A Waldorf iskolákban nincsenek tankönyvek, mindenki a saját füzeteit vezeti, rajzokkal, szövegekkel. Így a gyermekek a tevékenységen keresztül tanulnak. Ezért nevezik a Waldorf pedagógiát ’élmény-pedagógiának’: a képi élményen keresztül elmerülnek a kultúrában, és ez az élmény marad meg később is bennük. Az ötödikes történelemben például először a gyermek áthalad az indiaiak tudatállapotán, majd végigéli a perzsa és mezopotámiai történelmen keresztül, ahogy az emberek belakták a földet, feltalálták az időt, az egyiptomi történelemmel megtapasztalja pl., hogy mennyi munka lehetett egy piramist felépíteni, hogy aztán a görögökkel leszálljon a földre. Mindezt ún. epochák-ban, 3 hetes ciklusokban tanulják, nem heti 2X45 percben.
Az epochák a reggeli 2 órás főtanításban játszanak szerepet. Itt az új anyag elsajátítása mellett nagy hangsúlyt kap az éneklés és a ritmikus-mozgásos rész. Bár a Waldorf pedagógia története a múlt század első felére nyúlik vissza, mai neurológiai kutatások igazolják, hogy az idegrendszer attól tud fejlődni, ha minél több összeköttetés jön létre az agysejtek és az agy különböző területei között, melyet a zene és a ritmusos mozgás fejleszt a leginkább (ezért tanulják a matekot elsőtől negyedikig mozgáson keresztül, pl. a szorzótáblát ugrálókötelezve). Emellett ezekkel a gyakorlatokkal megelőzhetőek a különböző, manapság egyre több problémát jelentő tanulási és megatartási problémák. A főtanítás után következnek a különböző szakórák (zene, 2 idegen nyelv, kézimunka, testnevelés, stb.).
A Waldorf iskolák amúgy napról-napra népszerűbbek, következő tanévben legalább 6 új iskola nyílik az országban melyek közül az egyik lehet a szentesi. Jelen pillanatban a hely már adott, és a pedagógusokat keresik az alapító szülők, hogy szeptembertől indulhasson, majd szép lassan fejlődhessen a Szentesi Waldorf Pedagógia.
