A Városi Könyvtárban tegnap este előadást hallgathattunk meg Lajtha László születésének 130. évfordulója alkalmából. Az előadó, Nagy János címzetes igazgató, városunk díszpolgára zenei részletekkel illusztrálva mutatta be Lajtha életét és munkásságát.
Ki volt Lajtha László? A XX. század első felének Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett legjelentősebb magyar zeneszerzője, néprajzkutatója és zenepedagógusa. A kép persze még ennél is árnyaltabb, hiszen zongoraművész volt, karmester, egyházzenész hangversenyszervező és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember, a nemzetközi kultúrdiplomácia kiemelkedő alakja, hazai és európai tudományszervező.
Lajtha László János 1892. június 30-án született Budapesten jómódú művelt polgári családban, ahol a házi zenélésnek nagy hagyománya volt, ám a szülők mégsem támogatták fiuk zenei ambícióit, így állam- és jogtudományi doktorátust is szerzett, miközben a zeneakadémián Kodály Zoltánnál és Herzfeld Viktornál tanult zeneszerzést, később külföldön folytatta tanulmányait. Az első világháború idején ismerkedett meg későbbi feleségével Hollós Rózával, aki méltó szellemi társa volt. A két világháború közötti időszak hozta el Lajtha számára a kibontakozást, az azt követő időszak pedig a mellőzöttséget – elsősorban politikai okokból. Itthoni megbecsültségének hiányát jól példázza, hogy halála után még jó ideig csak azt örökített meg egy emléktábla a Lajtha házon, hogy ott járt I. Ferenc József egy minisztere ravatalánál. Legnagyobb posztumusz elismerése, hogy 2001-ben Magyar Örökség díjat kapott.
Számos alkotása maradt ránk, elsősorban instrumentális műveket szerzett. Életműve gerincének 9 szimfóniája és 10 vonósnégyese tekinthető. Ezek mellett színpadi és zenekari művek, egyházi művek, népzenei feldolgozások és filmzene is köthető nevéhez.
