Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Baranyai István András őrnagy, a műszaki ezred felderítő főnökének „Körülöttünk …

Baranyai István András őrnagy, a műszaki ezred felderítő főnökének „Körülöttünk …

330


Baranyai István András őrnagy, a műszaki ezred felderítő főnökének „Körülöttünk a világ – majsai szemmel” című fotókiállítása nyílt meg szeptember 02-án Kiskunmajsán.

Őrnagy úr elmondása szerint „tősgyökeres Majsai” ezért is nagy örömmel fogadta a felkérést, hogy a „Főtéri Sokadalom – Majsa Napok” elnevezésű rendezvénysorozat részeként, fotókiállítást állíthatott össze szülővárosában. A kiállításon hat kategóriában tekinthetőek meg a képek, úgy mint: tájkép, városkép, makró és közeli, légifotók (nem drónos), portré és végül, de nem utolsó sorban katonai témakörben.
A kiállítást Dr. Kállai Ernő alezredes, alakulatunk megbízott parancsnokhelyettese nyitotta meg, aki Istvánnal együtt ugyancsak a fotózás „szerelmese”. A megnyitó beszédben Alezredes Úr méltatta István eddigi fotós szakmai életét, amelyet komolyabb szinten egy időben kezdtek el hobbyként, mára-már több mint 10 éve. Az alkotó bemutatkozásában hangsúlyozta, hogy ez idáig csak amatőr szinten űzte, úgymond hobbyként a fotózást, de mi, kollégái már rég tudjuk és látjuk, hogy igencsak túllépte a szintet, ami amatőrnek mondható. Ezt a tényt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már rég nem ismeretlen ez a „terep” Őrnagy Úr számára, mivel a közelmúltban több alkalommal, szélesebb körben is bemutatására kerültek az alkotásai. Legutóbb a Honvédelmi Minisztérium „Katona-Élet-Képek” című fotópályázatán ért el sikert, ahol a képeivel a harmadik helyezést sikerült elnyernie.
A fotókiállítás szeptember 21-ig tekinthető meg díjmentesen Kiskunmajsán, a Konecsni György Művelődési Központ első emeleti kiállító termében. A kiállítás megtekintését már csak a katonai témakör miatt is nagy szeretettel ajánljuk. Őrnagy Úr eddigi katonai karrierje során a világ igen változatos helyszíneire is eljutott, amelyet természetesen a fényképezője is végig kisért, így ez a kiállítás részeként is megjelenik.

Ezúton is gratulálunk és „szép fényeket” kívánunk Őrnagy Úrnak!

📷 Király Róbert Sándor hdgy.








Forrás