II. Rákóczi Ferenc az 1697-ben levert hegyaljai parasztfelkelés, s a véres megtorlások után, híveinek unszolására 1700-ban cselekvésre szánta el magát és XIV. Lajos francia királyhoz fordult segítségért. Azonban a francia megbízott elárulta őt a Habsburgoknak, akik – I. Lipót Habsburg császár utasítására – 1701-ben a nagysárosi kastélyban letartóztatták a hűtlenséggel vádolt Rákóczi Ferenc herceget, majd Bécsújhelyen május 29-én a várbörtönbe zárták. Vele együtt fogták el Szirmay Istvánt, Vay Ádámot, Lászlót és Mihályt. A herceg ügyében összeült különbíróság megállapította a hűtlenség elkövetését és az ügyész fej- és jószágvesztésre szóló ítéletet kért. 1701. november 7-én azonban Rákóczi Ferenc felesége, Sarolta Amália (hessen-rheinfelsi hercegnő) segítségével megszökött a börtönből. (A szökésben közvetve részt vett I. Lipót jezsuita gyóntatója és több udvari személy is, akik Rákóczi kivégzése esetén európai diplomáciai bonyodalmaktól féltek. A szökésben közvetlenül részt vett Gottfried Lehmann kapitányt – ő volt a parancsnoka a Rákóczit őrző dragonyos szakasznak – a császári törvényszék halálra ítélte és 1701 végén kivégezték.) Szökése után Rákóczi Lengyelországba menekült (1701. november 25.), s 1703-ban kurucok onnan hívták haza a felkelés vezetésére.
„Hogy ide rendeltek, szomorú sejtelmeket keltett bennem, mert eszembe jutott a vérpad, amelyet egykor ott anyai nagyapáim, Zrínyi Péter és Frangepán grófok lefejezése végett állítottak fel, kiknek testei is ott vannak eltemetve. Azt hittem tehát, hogy engem is áldozatul hurcolnak oda, Magyarország szabadságáért, amelynek teljes eltörlését a császár elhatározta vala…”
(II. Rákóczi Ferenc)
