Kezdőlap Szentesi Élet Szentesiek is részt vettek a reprezentatív felmérésben…

Szentesiek is részt vettek a reprezentatív felmérésben…

95

Hazánk négy orvosképző egyeteme május 1-től mintegy 18 ezer fő bevonásával indított országos méretű vizsgálatot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével. A közel 500 települést érintő reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. Szentesen május 3-án végezték el a tesztet. A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. Csak 14 évnél idősebb személyeket vizsgálnak. A résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így a tesztelők
átfogó képet kaphatnak az egyes kockázati tényezőkről. A tesztalanyokat az egész országból véletlenszerűen választották ki, így a mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel. A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs.
Városunkban a teszthez való mintavétel május 3-án történt a Nagyörvény utcai egykori orvosi rendelőben. Szentesen erre a napra 54 személy kapott meghívót, az érintetteket Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton értesítették. A tesztelés napjának első óráiban érkeztek többen, 15 órakor 50 százalékos volt a megjelentek aránya. Városunkban a Szegedi Tudományegyetem munkatársai végezték a vizsgálatokat. A mintavétel során először vért (2 cső), majd torok- és orrgarat-váladékból vettek mintát. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vett a vizsgálaton, kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.
forrás: Szentesi Mozaik
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
19. szám
Egészségügy|38






Forrás