Kezdőlap Sport Szabadtéri sportok Edzői nyilatkozatok:…

Edzői nyilatkozatok:…

194

Tóth László U-18 lányok: A csapat játékosai nemcsak eredményben, de kitartásban és taktikában is felülmúlták Mindszent csapatát és hozták az 5:0-ás eredményt.
Megye III.: Tóth László elmondta, hogy játékosai az első félidőben mintha bent maradtak volna az öltözőben, de a második félidőben megfogadták az edző taktikai utasításait és 3:0-ra nyertek Fábiánsebestyén ellen.
Női felnőtt: Jabniczky Sándor elégedett csapatával. A mérkőzés elején a vezetést megszerezték, de Szentmihály fordított. Harcosan küzdöttek a lányok.
A mai nap délutánján a Pusztai László Sporttelep a Legrand házi bajnokságának adott helyet. A jövő nemzedéke a kapusposzton ismét szorgalmasan gyakorolt. Az U-14-es lányok is edzőjükkel készültek a következő mérkőzésükre.
FONTOS: Az U-18-as leány mérkőzés Szentes – Szeol labdarúgó mérkőzés szombat helyett CSÜTÖRTÖKÖN 16 órakor lesz megtartva a Sporttelepen.
Szombaton az U-7-es, és U-9-es csapataink a Bozsik fesztiválon vesznek részt Hódmezővásárhelyen.
Vasárnap az U-8-as,U-9-es,U-10-es,U-11-es csapataink Gyulára utaznak Interligára.
Sok sikert a csapatoknak!








Forrás