Kezdőlap Sport Szabadtéri sportok A mai napon két mérkőzés volt a Pusztai László Sporttelepen….

A mai napon két mérkőzés volt a Pusztai László Sporttelepen….

147

Először az U-19-es fiú csapatunk fogadta a SZVSE csapatát. A végeredmény 1:4.
Bozóki Zoltán a csapat edzője elmondta, hogy az ellenfél kihasználta a helyzeteiket, de a vereségből lehet tanulni. A megkezdett munkát folytatni kell a végcél eléréséhez.
Férfi felnőtt csapatunk fogadta a SZVSE csapatát. A végeredmény 1:0.
Némethy László a mérkőzés előtt elmondta, hogy a találkozó több esélyes. Fiai az első félidőben egy szép góllal vezetést szereztek és a mérkőzés végéig az eredményt meg is tartották. Dicsérte csapata kitartását és sajnálja, hogy több helyzet kimaradt. A három pont birtokában készülnek a tabella második helyéről a megyei „el-clasicora”.Csongrád csapatával találkoznak a jövő héten szombaton 13:30-kor.
A mérkőzés szünetében 11-es rúgó Delelő játékunkra is sor került. A nyertesek: Első Páger Zoltán, második Púj Andor,harmadik Smiák Marcell. Gratulálunk.








Forrás