Kezdőlap Szentesi Élet A múlt és jelen találkozása…

A múlt és jelen találkozása…

120

Szentes városának futballtörténelme és jelene találkozik augusztus 29-én délután 14 órától a Delelő Sörözőben. A Szentesi Kinizsi SZITE szervezésében megvalósuló esemény célja, hogy mind a Szentesi Vízmű, mind a Szentesi Kinizsi egykori játékosai, szakemberei egy közös összejövetelen ismerjék meg Szentes egyetlen labdarúgó klubjának aktualitásait, jövőbeni céljait.

A rendezvény ötlete a Szentesi Kinizsi SZITE vezetőedzőjétől, Koncz Zsolttól származik. – Úgy érzem, hogy a szentesi futball – és most beszélhetünk a Vízműről és a Kinizsiről egyaránt – nagyon sok szakember (edző, játékos) alázatos munkájának köszönheti sikereit. A kezdeményezésem az volt, hogy egy közös összejövetelre invitáljuk meg ezeket az embereket, hogy egy rendezvény keretein belül ismerjék meg a klubnál folyó szakmai munkát és egy kicsit azt is bemutassuk nekik, hogy mik a céljaink a jövőt tekintve – mondta lapunknak Koncz.

A szentesi labdarúgás múltját Vida-Szűcs Lajos mutatja be, míg az aktualitásokról Tari Róbert, az egyesület elnöke beszél majd a résztvevőknek. A délután kötetlen beszélgetéssel, majd a Szentesi Kinizsi SZITE – Tiszasziget megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzéssel zárul.





Forrás