Kezdőlap Hírek Implom József helyesírási verseny regionális döntője Szentesen…

Implom József helyesírási verseny regionális döntője Szentesen…

226

Immáron 27. alkalommal, 2019. január 16-án rendezték meg a HSZC Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskolában az Implom József helyesírási verseny regionális döntőjét.

Onnan tudjuk, hogy mely nyelvünk az anyanyelv, hogy azon a nyelven álmodunk, és egy-egy keresetlen pillanatban az anyanyelvünk legszebb gondolatai jutnak eszünkbe, mondta Szirbik Imre polgármester a verseny megnyitóján.

Dr. Nagy János, a Szegedi Tudomány Egyetem emeritus professzora, a zsűri elnöke kifejtette, hogy a versenyzők abban különböznek társaiktól, hogy az emotikonokkal teletűzdelt világunkban, ők azok, a rövidített szavak mögött tudják az eredetit is helyesen írni.

Somosné Puskás Krisztina, az alapításának 90. évfordulóját ünneplő HSZC Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója odafigyeléses jó versenyzést kívánt a térségből érkezett 33 versenyzőnek.

A megméretés első feladataként tollbamondást kellett írni (Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter élete, munkássága) témáról, majd egy tesztet, melyben főként a számnevek helyesírására kellett nagy figyelmet fordítani.

A verseny végén és az állófogadás után, amíg a zsűri dolgozott és javították a feladatlapokat Dr. Sinkovics Balázs, az SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék adjunktusa tartott előadást „Hétköznapi metaforák” – címmel, majd Dr. Nagy János professzor „A teljesség felé” – kifejezést elemezte, változatait ismertette előadásában.

A 27. Implom József helyesírási verseny regionális döntőjében az alábbi eredmények születtek:

Szakközépiskola kategória:

I. Szűrszabó Ádám (HSZC szentesi Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola)
felkészítő tanár: Mácsai Anita

Szakgimnáziumi kategória:

I. Francia Csaba (SZSZC Déri Miksa Szakgimnázium)
felkészítő tanár: Kottner Viktória
II. Sarkadi-Nagy Lívia Petra (HSZC szentesi Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskola) felkészítő tanár: Fári Mónika
III. Katarof Patrícia Bianka (HSZC szentesi Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskola) felkészítő tanár: Fári Mónika

Gimnáziumi kategória:

I. Pipis Panna (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium)
felkészítő tanár: Jancsó Mariann
II. Mácsai Kristóf (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes)
felkészítő tanár: Szurmik Zoltán
III. Antal Kinga Kincső (SZTE Gyakorló Gimnázium, Szeged)
felkészítő tanár: Balázsné Vadász Veronika

Szűrszabó Ádám, mint a szakközépiskolai kategória győztese és Sarkadi-Nagy Lívia Petra, mint a rendező iskola legjobb eredményt elért tanulója képviselik a régiót az áprilisban, Gyulán megrendezendő Kárpát-medencei döntőn.

Hírek|29
Oktatás, tanulmányi hírek|36








Forrás