Kezdőlap Hírek Új élettel lett megtöltve a Fridrich Fényírda…

Új élettel lett megtöltve a Fridrich Fényírda…

159

Az 1905-ben épült, majd elsőként 1997-ben felújított Fridrich Fényírda a Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutató helye, Magyarország egyetlen vidéki fényírdája. A városképi jelentőségű épületben Fridrich János és lányai, illetve más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg.
Az idei esztendő újabb változást hozott a fényírda történetében. Újra élővé, működővé vált a 2019-es felújítás során – mondta Farkas László Róbert a Koszta József Múzeum igazgatója.

Szirbik Imre polgármester megnyitóban felelevenítette azt a kort, amikor fénykorát élte a fényírda, konflisok zörögtek a macskaköves Kossuth utcán, a gázlámpák világítottak, és nagy kincs volt a fényképésznek a világos égbolt. Szabó Dénes, Firdrich János ükunokája viszont csak most értette meg, hogy mit is jelentett egy mezőváros életében a fényírda, mely amellett, hogy családi fotográfiák készültek itt, egy művészeti találkozóhely volt.

A fényírda ezután fogadta az első vendéget, mely a város első embere volt, így Szirbik Imre polgármesternek kellett modellt ülni Nagy István fényképezőgépe előtt. Természetesen utána bárki odaülhetett és volt is már jelentkező, akik hagyományos képeket kért.

Állandó tárlatban Fridrich János fotográfus városképei, családi-, csoport- és alkalmi felvételei, Erzsébet (Sziszike), Katalin (nagy Kata) és Ida (Danika) leányainak műtermi- és laboratóriumi eszközei tekinthető meg.

A művészi érzékkel megáldott, valamint festői hajlammal is rendelkező Fridrich tájkép- és városképfelvételein, emberábrázolásain, portréin kifinomult látásmódról és kompozíciós készségről tett tanúbizonyságot. A művészi fényképezés mellett majd minden szentesi családról készített felvételt, megörökítette a város utcaképeit, középületeit, jeles személyiségeit és eseményeit.

Az ipartörténeti kiállítóhely Szentes egyik kiemelt turisztikai attrakciója lehet Szentesnek, mert a tervek szerint egyedülálló módon korabeli technikával előhívott képeket is csináltathat, aki türelmes, és menekülne a „digitális cunami” elől. Szakmai segítséget is kapott a Koszta József Múzeum, Kincses Károly fotómuzeológus és Nagy István a Szentesi Fotókör vezetője révén.

Természetesen tudósításunk is stílszerű szeretne lenni így a hozzá csatolt fényképek is hasonló stílusban készültek.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Múzeum|33








Forrás