Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek a műszaki ezrednél, ahol az ünnepi műsor...

A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek a műszaki ezrednél, ahol az ünnepi műsor szí…

129


A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek a műszaki ezrednél, ahol az ünnepi műsor színes palettája tárult az állomány elé.
A rendezvény részeként Várkonyiné Mihály Erna, a Szentesi Lajtha László Művészeti Iskola intézményvezetője mondott beszédet, melyben hangsúlyozta: „Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.”
Az ünnepi műsort Kovács Nikolett, a szentesi Koszta József Általános Iskola tanulója Kölcsey Ferenc, Hős című versének elszavalásával nyitotta meg, majd a Margaréta Citerazenekar ismerősen csengő kalotaszegi népdalokat csalogatott elő hangszerrel kísért énekes produkciójában. A folytatásban a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Néptáncegyüttes egy kamara csoportja mutatkozott be dél-alföldi és mezőségi táncokkal. Zárásként pedig ismét egy tehetséges ifjú, Hankó Endre, aki szintén a szentesi Koszta József Általános Iskola tanulója Kölcsey Ferenc, Zrínyi második éneke című versét adta elő, ezzel emléket állítva gróf Zrínyi Miklós születése 400. évfordulójának.








Forrás