Kezdőlap Szentes-Csongrád Dr Papp László Birkózó Egyesület KÖNNYŰ BURROUGHS-NAK, JÉZUS KRISZTUS SEGÍTI A SZŐNYEGEN!…

KÖNNYŰ BURROUGHS-NAK, JÉZUS KRISZTUS SEGÍTI A SZŐNYEGEN!…

151

Csodás veretlenségi sorozat… Meglehetősen ritka, elvégre a birkózásban azért olykor csak szögbe lép a versenyző, becsúsznak vereségek is.

Ez azonban korábban nem volt jellemző az amerikai Jordan Burroughs-ra, aki 2014. szeptember 9-ig arra lehetett büszke, hogy felmutatott egy 69 meccsre rúgó veretlenségi szériát.
A valószínűtlenül izmos, 74 kg-os amerikai szabadfogású birkózó a jelzett napon a taskenti vb elődöntőjében 9-2-re kikapott az orosz Gyenyisz Cargustól, s azzal lett vége az említett 69-es parádéjának. Ezen viszont annyira feldühödött, hogy azóta megint patyolattiszta a meccsmutatója, sehol egy zakó rajta….
Amúgy meg összesítve valamennyi olimpiai és világbajnoki találkozóját, 25 meccset számlál, és mindössze a Cargus ellenit bukta el. Nyert Las Vegas-ban is, ezért pedig a harmadik vb-aranyérme járt jutalom gyanánt.
Mindamellett a 27 éves, a Sunkist Kids klub színeiben birkózó srác 2012 olimpiai első helyezettje, és gyorsan megnyugtatja a dinamikus birkózását kedvelőket, hogy esze ágában sincs átlovagolni a UFC (Ultimate Fighting Champion) küzdelmi formába, de még az MMA sem vonzza.

– IIletve tán szimpatikus lenne mindkét harci formáció, de én a 2016-os riói olimpia birkózó aranymedáljára hegyezem a formát – vallja Burroughs, aki egy négygyermekes családban született. Öt éves korában lépett először szőnyegre, pontosabban akkortól kezdte el gyűretni a fülét.

– A feleségemmel, Laurennel gyakran befizetünk a UFC-derbiket sugárzó pay-per-view csatorna adásaira, de ezt nem azért teszem, hogy sportágat avagy stílust váltsak, pusztán érdekel, miket mutatnak az ott induló harcosok.

Burroughs más sportágak képviselői közül Roger Federert, LeBron Jamest és Serena Williamst kedveli módfelett, és már csak azért sem vált sportágat, mert jól érzi magát a bőrében.

– Megvan a jó keresetem, a házam, szép a családom, már fiam is született, akkor meg miért hagyjam itt az amatőr birkózást? Elvégre tartozom az Egyesült Államoknak azzal, hogy tovább szállítom a jó eredményeket.

A fizikai értelemben kiugróan masszív világelső elégedettségének másik okát abban jelöli meg, hogy tökéletes békében él a világgal, keresztény katolikusként mélyen hívő, vallásos ember.

– Jó dolog az aranyérem a szőnyeg világából, de még teljesebb az életem, ha azt érzem – márpedig azt érzem! -, hogy eltölt Jézus Krisztus szeretete.

Sz.S.




Forrás