Kezdőlap Kultúra és szórakozás Koncert Csík János és a Mezzo…

Csík János és a Mezzo…

108

Évek óta hagyomány, hogy október 23-i nemzeti ünnepünk tiszteletére a népzenei színtér legkiválóbb előadói lépnek a Hangversenyközpont színpadára. Pál István ’Szalonna’, Szvorák Katalin, Muzsikás együttes ünnepi előadásának sorozatát az idei esztendőben Csík János és zenekara, a Mezzo folytatta október 17-én.

Kertész Ákos a Hangversenyközpont vezetője a koncert előtt köszöntötte és köszönte meg Szirbik Imre munkásságát, valamint Szabó Zoltán Ferenc új polgármester köszöntötte és átadott részükre 2-2 örökös bérletet, majd színpadra szólította Csík Jánost és zenekarát a Mezzo-t.

Az együttes eredetileg karitatív céllal alakult meg, a különleges hangulatú és kivételes zenei világot felölelő előadás után számos felkérést kaptak. A hat „mesterlövész” rendhagyó módon áll a népzenéhez, a hagyományos folk-hangszerek mellett koncertjeiken a gitár, a harmonika és billentyű is felcsendül. Műsoruk alapját Csík János 2015-ben megjelent Úgy élni, mint a fák című lemeze adja, dalaik a jól megszokott népzenei köntös mellett a jazz világát is megidézik. A Prima Primissima- és Kossuth-díjas zenész egy interjúban így mutatta be művészetét. – Biztosíthatom a közönséget, hogy nem fognak csalódni, mert a megható lírai dallamok mellett megszólal a lendületes swing, a keményebb rockos zene, a jazzmuzsika szerelmesei is megtalálják számításukat a zenénkben, na és természetesen a népzene!
Ez így is volt az ünnepi előadáson melyet október 17-én, rendhagyó módon, csütörtökön 19 órától hallhattunk a Hangversenyközpontban.

Forrás: Szentesi Élet

www.szentesimozaik.hu
Koncert|32








Forrás