Szombaton rendezték meg a kecskeméti Széktói Stadionban a Leány Regionális U-10-es bajnokság hatodik fordulóját, ahol csapat hiányzás miatt négy meccset játszottak a lányok három helyett….
Az első mérkőzést a hazaiakkal játszottuk, ahol négyszer találtunk be az ellenfél kapujába.
Kecskemét – Szentesi Kinizsi SZITE: 1 – 4
Gólszerzők: Milda 3, Fanni 1 találat
A második mérkőzés a Csolyóspálos csapatával 3 – 0 győzelmet hozott.
Csolyóspálos – Szentesi Kinizsi SZITE: 0 – 3
Gólszerzők: Fanni 2, Vivi 1 találat
Kicsit fáradtunk, hiszen az első három mérkőzést egymás után, szünet nélkül hoztuk le.
Szentmihály – Szentesi Kinizsi SZITE: 0 – 1
Gólszerző: Milda
A negyedik mérkőzésre elfáradtunk. A gyulai csapat nagyon összeszedett játékot játszott, és sajnos ez az eredményen meg is látszódott.
Gyulai Amazonok – Szentesi Kinizsi SZITE: 1 – 3
Gólszerző: Fanni
Játékosok: Kovács Noémi, Sipos Noémi, Dusnoki Vivien, Bertók Milda, Sütő Réka, Faur Fanni, Remzső Hanga
Banka Csilla értékelte a napot:
” Nem keseredtünk el, hiszen a szezon első fordulóján, nagyon szépen teljesítettek a lányok. Voltak hibák, amiket tudjuk, hogy javítani kell, de ettől eltekintve a büszkeségem határtalan.
Mindent beleadtak a lányok, és nem adták fel a játékot. Igazi csapatmunka, amit Ők véghez visznek… „