Március 14-én tartotta pályaorientációs napját a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum.
A rendezvény célja minden évben az, hogy a tanulók megismerkedjenek – a választott képzésükön kívül – az intézményben oktatott szakmákkal, és betekintést nyerjenek más ágazatokba is.
A technikumban ünnepélyesen megemlékeztek március 15-ről, majd elkezdődtek a változatos és színes programok.
Mesterséges intelligenciával programozott robotika, hibrid autók, ponthegesztés, megújuló energia, hajfonás, bőrápolás: csak néhány dolog, amelyről hallhattak, amellyel megismerkedhettek a diákok. Volt érdekes fizikai kísérlet és elsősegélynyújtási bemutató, pályaválasztási teszt és interaktív kommunikációs játék. A szakmai jellegű szabadulószoba nagyon népszerű volt a tanulók körében.
A vendégelőadók között szerepelt Kun József rendőrkapitány, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Toborzó Alosztályának két munkatársa, Tonnes Zsolt foglalkoztatási osztályvezető, és bepillantást nyerhettek a diákok a kormányhivatal és a járási hivatalok munkájába.
A Magyar Honvédség is tiszteletét tette, a Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred és a MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred képviselői voltak jelen. A tanulóknak tetszett az általuk hozott VR szimulátor, és kíváncsian forgatták a különböző fegyvereket is.
Nagy volt az érdeklődés az iskola két volt diákjának előadására. Kosztolányi Máté, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója az intézményben folyó oktatásról, és az ott választható szakokról beszélt. Liszkai Márk tartalomgyártó és testépítő egészen más vonalat képviselt: ő a közösségi médiáról és a sportolói életéről mesélt a tanulóknak.
Jó volt egy kicsit kilépni a megszokott keretekből, és „kinyitni egy másik kaput” a diákoknak.
Báthoryné Majzik Andrea