Kezdőlap Hírek Ültess fát!…

Ültess fát!…

A fák nemcsak a levegőt tisztítják, hanem a közösségeket is összekovácsolják – ezt bizonyította a GLS faültetési programja, amelynek keretében a szentesi óvodások is kivették a részüket a zöldítésből.

Március 19-én ünnepélyes faültetésre került sor a Rákóczi Ferenc utcai Óvodában, ahol a kicsik a GLS képviselőivel és Szabó Zoltán Ferenc polgármesterrel közösen ültettek el két facsemetét. A kezdeményezés nemcsak ennek az intézménynek kedvezett: Szentes két óvodai körzetének minden óvodája részesült a GLS által biztosított fákból.

Az esemény különlegessége volt, hogy a gyerekek egy rövid műsorral is készültek, amelyhez a Kalap Jakab együttes Ültess fát című dala adta az alapot. Az előadás során felcsendült a dal refrénje is:

„Ültess fát, hogy sok gyümölcsöt teremhessen,
Ültess fát hogy a Föld lélegezzem,
Ültess fát hogy jól lakjon sok éhes száj,
Mondd, mondd, mondd mire vársz?”

A faültetés a GLS országos programjának része, amelynek célja, hogy hozzájáruljon egy fenntarthatóbb jövőhöz. A vállalat elkötelezett a környezetvédelem mellett, ennek érdekében bővíti elektromos járműflottáját, megújuló energiaforrásokat használ, és aktívan dolgozik a károsanyag-kibocsátás csökkentésén.

A most elültetett fák hosszú távon szolgálják majd a közösséget: tisztább levegőt biztosítanak, árnyékot adnak a forró nyári napokon, és szebbé teszik az óvodák környezetét. A kezdeményezés nemcsak a természetet védi, hanem a gyermekeket is játékos módon tanítja a környezettudatosság fontosságára.

A szentesi faültetés egy újabb lépés egy zöldebb és élhetőbb jövő felé – a kicsik már most a holnap természetvédőivé válhatnak.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás

Exit mobile version