Vese-, máj – vagy szívtranszplantáció után is van élet, nem is akármilyen! Így élünk mi címmel szervátültettek mesélték el ma este, hogyan változott meg az életük.
Semmiképpen sem egy szomorú estére készülünk, sokkal inkább pozitív gondolatokkal térünk majd haza, ez a rendezvény az élet szeretetéről szól – bocsátotta előre az előadásokat dr. Papp Zoltán, a Szentes – Csongrád Rotary Club elnöke a könyvtárban, ahol a meghívásukra a Csongrád Megyei Szervátültetettek Egyesülete vendégeskedett.
A Csongrád Megyei Szervátültetettek Egyesületét a tavaly leköszönt elnök, Szűcs Mátyásné Junó Mária mutatta be. Életigenlés hangzott azokban az őszinte és mélyen megható vallomásokban, amelyekben szervátültetettek arról számoltak be, hogyan változott meg az életük.
Wanger Viktor vesetranszplantált, Szenti-Tóth Erika májtranszplantált és Kancsó Gábor szívtranszplantált mellett a szentesi világcsúcstartó, Európa-bajnok úszó, Pengő László idézte fel műtétjét, ami után visszakapta régi önmagát. A családtagok élete sem könnyű , avattta be a közönséget Demeterné Kis Erzsébet,
Valamennyien sportos életet élnek, vigyáznak magukra, és egy új világ nyílt meg előttük, de az is közös bennük, hogy ami másnak napi probléma, azzal ők már nem foglalkoznak.
Bővebben a Szentesi Élet következő számában olvashatnak arról, mit jelent szervátültetettnek lenni.
✍📸Darók József
A Szentesi Élet podcastjében Pengő Lászlóval hallgatnak meg interjút. https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.szentesielet.hu%2Fpodcast%2F%3Ffbclid%3DIwZXh0bgNhZW0CMTAAAR3qIHcx5gtpWBg3bD66ISXMVOc4_LdUrvbdJf-8jgcDHzEBkWkIzRwB-XA_aem_OgMiboycslMHppZ5bUyJ1g&h=AT29yGy49NPrTZY8o-ow98tzUvw20FuI5kHAR3S343nCXCFifu7NRnW9J8tLwhFOtPG03J_pcNBxTr_l_ywSyjnbF-vs6sT_JWD08eTNuP8kC7BpGCl1UcT9bjdmGMP06n1O1teCIdAczg&__tn__=-UK-R&c[0]=AT2MO0mcdQAw52yy1tqmoJzVqFAy1OIgv1lYxtSW-fa30decP67lv-OX9E0ATbipR16z22L0XjOihl9ZTIR5Jczo5fkovPdxlx6Rm0GfSK_CZvDs9S03VIpi88uqApYW2qPIFdvsm9iWWUdiFrmgBpUvTOXeBuM-j3CNEDIEz7wBQfG7VPuIrqnFWKJvJ4FkadYgwJdLqWOmxSjakfnE-HKIYLY