Dr. Mencser András sebész, baleseti sebész, érsebész főorvos 1937. augusztus 13-án Csongrádon született. Az általános iskolát és a gimnáziumot is Szentesen végezte, 1956-ban érettségizett. A Szegedi Orvostudományi Egyetemre elsőre nem vették fel, így egy évet a szentesi (akkor még) Megyei Kórházban dolgozott boncsegédként, majd a sebészeti osztályon műtős-beteghordóként. A második felvételi már eredményes lett, orvosi diplomáját 1963-ban vehette át.
A Szentesi Megyei Kórház prof. dr. Bugyi István által vezetett sebészeti osztályán kezdett dolgozni. Nemcsak az osztályt, de az egész kórházat áthatotta dr. Bugyi István szellemisége, értékrendje. Az osztályon dolgozni megtiszteltetés volt. A Bugyi-iskolának tagja lenni egy életre szóló elhivatottságot, élményt jelentett. Dr. Mencser András élete végéig – nem túlzás – rajongott főnökéért. A három szakvizsga mellett (sebészet, baleseti sebészet, érsebészet) megtanulta hivatásnak fortélyait, így bátran pályázhatott a bajai kórház sebészetének osztályvezető állására, amit 1977. október elsejével, 40 évesen meg is kapott. 1998-ig, a nyugdíjazásáig ott dolgozott. Mindkét munkahelyén nagy számban végzett különböző érsebészeti beavatkozásokat is, de a kedvenc műtétei a vastagbél- és epeműtétek voltak.
1993-ban a vastagbél- és végbélrák sebészetében kifejtett elméleti és gyakorlati munkájáért Markusovszky-díjjal jutalmazták. Baja környékén megszervezte a vastagbél betegséggel operáltak klubját (ILCO-Klub 1995.) A Magyar Sebésztársaságnak és a Dél-Magyarországi Szekciónak is vezetőségi tagja volt, valamint aktívan részt vett az Érsebészeti Társaság munkájában is. Az Orvosi Hetilap felkért, külső munkatársa volt. 2006-ban a szentesi kórház legnagyobb kitüntetését, a dr. Bugyi István Emlékérmet (Honoris Causa) vehette át.
Kongresszusok rendszeres előadója és résztvevője volt. Több orvosi folyóiratban jelentek meg közleményei, több könyv szerzője is. Nyugdíjba küldése után is aktív életet élt. Pomázra költöztek. Családjának, gyermekeinek, unokáinak és hivatásának élt továbbra is. Egy éve Szentesen találkozhattam vele utoljára, amikor a Bugyi-tanítványok több előadást tartottak a Kórházi Múzeum ünnepélyes átadásakor. Korát meghazudtolva kiváló szellemi és fizikai állapotban volt.
2024 augusztusában diagnosztizálták váratlanul megjelent betegségét, 2025. január 12-én családja körében hunyt el. Jó ember volt. Munkáját mindig becsülettel, lelkesedéssel, nagy szakértelemmel és alázattal végezte, példát mutatva a mai generációnak is.
Dr. Papp Zoltán
