Szombaton került sor a megyei u13-as leány futsal bajnokság záró fordulójára Szegeden. Az első meccsen a Sándorfalva volt az ellenfél, akik nagyon szervezetten védekeztek mi pedig nagyon lassan járattuk a labdát ezzel is megkönnyítve az ellenfél dolgát. Próbálkoztak a lányok átlövésekkel de vagy a kapus volt jó helyen vagy ha már ő sem akkor a kapufa segített a Sándorfalviakon. Végül sikerült 1:0-ra nyernünk.
Egyből következett a már bajnok St. Mihály elleni mérkőzés ami sajnos nagyon sima lett. Az utolsó meccs előtt csak annyit kértem a csapattól, hogy egy győzelemmel és jó szájízzel zárjuk a bajnokságot. A lányok ennek tükrében futottak ki a pályára és 3:1-es sikert arattak a Gyulai Amazonok ellen.
Tóth László:
” A bajnokság előtt azt a célt tűztem ki a csapat elé hogy dobogósok legyünk. Az első fordulóban nagyon bekeztek a lányok és veretlenül zártak hazai pályán a lányok. A második fordulóban már becsúszott egy vereség a rangadón Gyulán de ott is elégedett voltam a mutatott játékkal. A harmadik forduló viszont maga volt a rémálom, sajnos a húzó elberein a tudásuk alatt játszottak, így már két veresév is becsúszott, ezzel el is úsztak az aranyérles álmaink és az ezüst is veszélybe kzrült. A záró fordulóban igyekeztünk fényesíteni az érmünkön, ezüstig csiszolták a lányok😀
Gratulálok az egész csapatnak, büszkék lehetnek magukra. Ez a bajnokság jól szolgálta a lányok fejlődését, tavasszal folytatás a kinti bajnokságokban!😉👉⚽”
Polgár Zsófia (csapatkapitány):
„Mi a lányokkal azon voltunk hogy a legjobb formánkat hozzuk és néhol voltak szétesések de összeszedtük magunkat odafigyeltünk és még több gyakorlással talán legközelebb elsők is lehetünk. Én mindenkire büszke vagyok szerintem jól zártuk a futsal bajnokságot.”
Gratulálunk!