Kezdőlap Szentesi VK Egerben mérkőzik meg a Valdor Szentes a tavaszi nyitányon…

Egerben mérkőzik meg a Valdor Szentes a tavaszi nyitányon…

Közel két hónapos téli szünetet követően folytatódik a MOL Női Vízilabda OB I. pontvadászata. A Valdor Szentes együttese Egerben vendégeskedik, a lányok egy intenzív alapozó időszakot követően a közelmúltban a Duna-Ligában mérették meg magukat 4 mérkőzésen, szerda este pedig már a bajnoki sorozat tavaszi etapja is kezdetét veszi Varga Viktóriáék számára.

A Valdor Szentes vezetőedzője, Tóth Gyula pozitívan értékelte a csapat mögött álló felkészülési időszakot, kiemelte a lányok pozitív hozzáállását, azonban megjegyezte, egy erősebb ellenféllel kell megmérkőzniük a tavaszi nyitányon.

– A mögöttünk álló időszakot csakis pozitívan tudom értékelni, a csapat elvégezte azt a munkát, amit célul tűztünk ki a téli alapozó időszakra. A lányok abszolút pozitív hozzáállást tanúsítottak ezalatt az időszak alatt. Az Eger elleni mérkőzésen egy erősebb csapat ellen ugrunk medencébe vendégként, nem mi vagyunk ennek a találkozónak az esélyesei, a célunk, hogy azokat a taktikai és játékbeni elemeket gyakoroljuk egy erősebb játékkerettel rendelkező csapat ellen, amelyeket már a Duna-Liga mérkőzései során is elkezdtünk, és ezzel tovább fejlesszük a játékunk. – mondta el a bajnokit megelőzően a csapat vezetőedzője, Tóth Gyula.

🏆MOL Női Vízilabda OB I. – alapszakasz 11. forduló
📅2025. január 29 – 18 óra – Bitskey Aladár Sportuszoda, Eger
🔵⚪️ONE EGER 🆚 VALDOR SZENTES 🔴🔵
közreműködik: Sajben Nikolett, Petik András

#tippmix #MOL #NőiOBI #ValdorSzentes #OneEger #MVLSZ #WaterPolo




Forrás

Exit mobile version