🖤 Fájó szívvel búcsúzunk iskolánk legendás tanáregyéniségétől, a 81 esztendős korában elhunyt Gulyás Lászlótól! 🖤 Bölcs és szerény alakja úgy marad meg előttünk, ahogyan ezen a fotón, illetve az általa írt visszaemlékezésben szerepel: „Ide vetett a sors, Szentesen születtek gyermekeim, itt éltem le az életem meghatározó részét. Nem éreztem magam idegennek soha, valószínűleg más helyen sem lehetett volna ettől gyökeresen eltérő életutam. Tettem a dolgomat, teszem, ameddig tudom, talán ez a lényeg.”
Gulyás László tanár úr pályafutása a Pollák Technikumban 1967. augusztus 16-án indult, majd ezt követően évtizedekig tanította a fizikát, egyéni kiállásával, tudásával lenyűgözte diákjait. Sportos életvitelével példát mutatott, nagy szerepe volt az iskolai atlétikai mozgalom felvirágoztatásában. Az 1980-as években a számítógépek elterjedése új kihívást jelentett a számára. A számítógépek használatát, programozását izgalmas feladatnak tekintette, így miután megismerkedett az akkor új technikával, szakkörökön, később tanítási órákon oktatta erre a diákokat. Nyugdíjba vonulása után még a 2010-es években is segítette óraadóként szeretett iskolája munkáját.
Emlékét mind tanítványai, mind kollégái örökre szívükben őrzik!