Kezdőlap Szentesi VK SPORTRELIKVIÁK ÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT FEJES CSABA GYÓGYKEZELÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA…

SPORTRELIKVIÁK ÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT FEJES CSABA GYÓGYKEZELÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA…

77


‼️SPORTRELIKVIÁK ÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT FEJES CSABA GYÓGYKEZELÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA ‼️ #indulhatalicit

Mint azt tudjátok, Fejes Csabi, utánpótlás korú játékosunk családja a közelmúltban nagyon nehéz helyzetbe került. Csabi édesapjánál az idei évben ALS betegséget diagnosztizáltak. A gyógyulásához egy költséges, Kijevben elérhető kezelésre van szüksége. Az összefogás már megkezdődött, klubunk adománygyűjtő dobozába a Szentesi Sport és Üdülőközpont pénztárában továbbra is várjuk minden segíteni kívánó felajánlását, amit ez úton is nagyon köszönünk mindenkinek.

A szomorú hír több közösséget is összefogásra sarkallt, az ALIBI együttes szervezésében január 11-én, szombaton egy jótékonysági esemény bevételeivel támogatják Csabi gyógykezelését, melyen 3 zenekar, az Alibi együttes, az Intro zenekar, és a Kanálgép együttes ad koncertet és a helyszínen, a derekegyházi Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Házban kihelyezett becsületkasszába várják az adományokat.

A MAI NAPTÓL PEDIG KÉT SPORTRELIKVIA IS ÁRVEREZÉSRE KERÜL, MELYEKRE EZEN POSZT KOMMENTJÉBEN LEHET LICITÁLNI JANUÁR 10., PÉNTEK ÉJFÉLIG. Köszönjük a nagylelkű felajánlást az Alibi együttesnek, valamint egykori játékosunknak, növendékünknek, a magyar női vízilabda válogatott tagjának, Dömsödi Dalmának.

⭐️ AZ ALIBI EGYÜTTES FELAJÁNLÁSA:

🏊‍♀️ MAGYAR ÚSZÓVÁLOGATOTT ÁLTAL ALÁÍRT HIVATALOS OLIMPIAI ARENA PÓLÓ

„A 2021-es Tokiói Olimpia előtt kaptuk a pólót ajándékba a válogatott egyik edzőjétől az esküvője után. A kiutazó magyar úszóválogatott tagjainak aláírása rajta van: Milák Kristóf, Rasovszky Kristóf, Kós Hubert (ők olimpiai és világbajnokok), Telegdy-Kapás Boglárka, Betlehem Dávid olimpiai bronzérmesek. A teljesség igénye nélkül még néhány név: Olasz Anna, Németh Nándor, Gyurta Gergely, Szilágyi Liliána, Késely Ajna.” – Alibi együttes

💵 A licit kezdőértéke: 50 ezer forint

⭐️DÖMSÖDI DALMA VÁLOGATOTT VÍZILABDÁZÓ, EGYKORI JÁTÉKOSUNK FELAJÁNLÁSA:

🤽MAGYAR NŐI VÍZILABDA VÁLOGATOTT ÁLTAL ALÁÍRT PÓLÓ ÉS VÍZILABDA

A relikviákat a 2025-ös világkupára utazó női vízilabda válogatott kerete dedikálta: Cseh Sándor (szöv. kapitány), Áts Bertalan és Dávid Zoltán (másodedzők) Torma Luca Emma, Maczkó Lilla, Neszmély Boglárka, Aubéli Tekla, Baksa Vanda Laura, Dobi Dorina, Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Hajdu Kata, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Peresztegi-Nagy Kinga, Pogonyi Bíbor, Rybanska Natasa, Sümegi Nóra Virág, Tiba Panna, Varró Eszter. (⚠️A labda és a póló egy licittárgyat képez!)

💵 A licit kezdőértéke 30 ezer forint

További információk:
🔴🔵 A liciteket az eredeti Facebook poszt alá várjuk kommentben a kezdő licitértékek figyelembe vételével.

🔴🔵 A relikviákra külön liciteket várunk: „ÚSZÓ VÁLOGATOTT PÓLÓ” és „VÍZILABDA VÁLOGATOTT LABDA ÉS PÓLÓ” megjelölésekkel.

🔴🔵 A licit 2025. január 10-én, pénteken éjfélkor zárul.

🔴🔵 A legmagasabb összeg felajánlói a relikviákat a jótékonysági eseményen vehetik át január 11-én, Derekegyházon.








Forrás