Kezdőlap Hírek 104 éves Terike néni: „Akkor már csak valaki vagyok én!”…

104 éves Terike néni: „Akkor már csak valaki vagyok én!”…

157

Balogh Sándorné, vagy ahogy mindenki ismeri, Terike néni, 2024. december 20-án ünnepelte 104. születésnapját. Mosolygós, derűs személyisége mindenkit elvarázsol, és most is, mint mindig, egy csipetnyi humorral tette emlékezetessé a napot.

Szentes polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc is meglátogatta őt, ahogy immár hagyományosan minden évben teszi századik születésnapja óta. „Ő volt az első százéves, akit köszönthettem polgármesterként” – mondta Szabó Zoltán Ferenc, miközben átadta az ajándékot és egy csokor virágot.

A polgármester az anyakönyvi hivatal adataira hivatkozva közölte, hogy Terike néni Szentes legidősebb lakója. A válasz nem is lehetett volna találóbb: „Éééletbe! Akkor már csak valaki vagyok én!” – mondta Terike néni mosolyogva, mire a polgármester nevetve hozzátette: „Nem a legfiatalabb, de legalább a legidősebb!”

*** Humor és történelem egy személyben ***
Terike néni mindig is híres volt arról, hogy a legszürkébb napokat is bearanyozza. Szinte minden mondata idézetgyanús, történetei pedig akár könyvet is megtölthetnének. Idén egy különleges meglepetéssel készült: egy verset szavalt, amit még tízéves korában tanult, és először a berki iskolában adott elő.

„Ez a cím is találó: Tavasz tündére. Ahogy én hozom a jókedvet, a tavasz is hozza a napsütést!” – mondta nevetve, majd szavalni kezdett:

„Messze földről jöttem ide, gyors szárnyán a szeleknek,
Hiszen olyan régen vártak már énreám az emberek…”

A vers végén a közönség tapsa bizonyította, hogy Terike néni nemcsak a város legidősebb, hanem legelbűvölőbb lakója is.

*** „Dinnye tor” és más finomságok ***
A köszöntés zárásaként Terike néni megemlítette, hogy hamarosan két kedvenc versét is meghallgathatjuk tőle – a Tavasz tündére után a humoros Dinnye tor címűt is. A felvételeket természetesen a Szentesi Mozaik osztja meg.

Szentes legidősebb lakója újra bebizonyította, hogy a humor, a kedvesség és a pozitív életszemlélet nem korhoz kötött.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás