Kezdőlap Szentesi VK A fegyelmezett játék lesz a kulcs…

A fegyelmezett játék lesz a kulcs…


🔴🔵

Az E.ON Férfi OB I-es Bajnokság alapszakaszának harmadik fordulóját szombat este rendezik, ahol a metALCOM Szentes csapatát a PVSK-Mecsek Füszért együttese látja vendégül, az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában.

Kis Gábor együttese felvette a kesztyűt a Vasas ellenfeleként, a srácok nagyon fegyelmezett játékot mutatva, szoros eredménnyel zárták a szerdai összecsapást. A vendéglátók a hétközi második fordulóban a Ferencvárost látták vendégül, 9-25-ös eredménnyel zárult az a párharc.

A higgadt, koncentrált játék lesz a kulcs a szombati rangadón is, ezt már a metALCOM játékosa, Horváth Ákos mondta a mérkőzést megelőzően.

🗣 Nagyon hajtós mérkőzésre számítok a Pécs ellen, remélem, hogy érvényesíteni tudjuk majd azt a játékot, amit a Magyar Kupa selejtezőjében, valamint az előzetes felkészülési tornán nyújtott a csapat. Úgy érzem a kulcs, az eddigi fegyelmezett, összeszedett higgadt játék lesz. Én bízom a csapatban, és abban hogy 3 ponttal térünk haza. – fogalmazott szélső játékosunk, aki a Vasas elleni párharcot eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni, de a Pécs ellen már számíthat rá Kis Gábor vezetőedző.

🤽‍♂️ E.ON Férfi Vízilabda OB I. Bajnokság – Alapszakasz, 3. forduló
PVSK-Mecsek Füszért – metALCOM Szentes
📆2024.10.05, szombat, 19 óra – az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, Pécs
Közreműködik: Fodor Rajmund, Kovács Soma

🖋 Sebők Tamás
📸Vasas Attila

#EON #OBI #tippmix #PVSK #metalcomszentes




Forrás

Exit mobile version