Az „Arcképek Szentesről” programsorozat legutóbbi vendége a Cseuz László volt testnevelőtanár, aki életútját és különleges kalandjait mesélte el, amelyek során kerékpárral járta be a világot az olimpiai helyszínek felkeresése céljából. Legutóbbi útján Párizsban járt, élményeiről Bocskay István kérdezte a Városi Könyvtárban.
Cseuz László visszaemlékezéseiben gyermekkora is előkerült. Kiemelte, hogy nagyapja, Cseuz Béla – aki városi főmérnökként több mint 50 évig szolgálta Szentes városát – nemcsak az ő életére gyakorolt nagy hatást, hanem a város fejlődésére is. Cseuz Béla nevéhez fűződik többek között az uszoda megépítése, valamint a bíróság és a vasútállomás bővítése. Az ő tiszteletére egy utca is viseli nevét a Kertvárosban. Cseuz László édesapja szintén kiváló sportember volt, aki mellúszásban magyar bajnoki bronzérmet szerzett, így a sport szeretete már családi örökségként jelen volt életében.
Kerékpáros szenvedélye nem egyik napról a másikra alakult ki. „Amikor elkezdődött az olimpiai ötpróba, és kerékpározás is volt benne, átbicikliztem Csongrádra, és nagyon elégedett voltam magammal” – emlékezett vissza első kerékpáros élményeire. „Aztán átmentem a húgomékhoz Vásárhelyre, és kezdtem büszke lenni, hogy egyre többet tekerhetek. Szegedig is eljutottam, és ekkor éreztem igazán, hogy valami nagyot vittem véghez.” Innen indult a hosszú út, amely során a kerékpározás életformává vált számára.
Pályafutása nem volt könnyű, hiszen a Testnevelési Főiskolára is csak harmadik próbálkozásra vették fel, ahová még a katonaságtól jelentkezett. Tanári pályafutása alatt a Damjanich utcai iskolában dolgozott, ahol különösen fontosnak tartotta, hogy sportolási lehetőségeket biztosítson a diákoknak, annak ellenére, hogy az intézménynek nem volt tornaterme. Később a sportcsarnok vezetőjeként is mindent megtett annak érdekében, hogy a létesítmény valódi sportközpont legyen: szigorúan vigyázott a helyszínre, és megtiltotta a dohányzást és alkoholfogyasztást, amely alól senki, még a fellépő sztárok sem kaptak kivételt.
A beszélgetés során Cseuz László élményei középpontjában az olimpiai helyszínek álltak. Első nagy útját 1992-ben, Barcelonába tette, lánya társaságában. „Napi 14-16 órát tekertünk, olykor viszontagságos körülmények között” – mesélte. Útjai során mindig felelősségteljesen választotta meg útitársait, hiszen a hosszú távú kerékpározás komoly kihívásokkal jár.
A tanár úr különösen büszke arra, hogy soha nem vett igénybe semmilyen szállítóeszközt vagy egészségügyi segítséget. Minden kilométert saját erőből tett meg, a kommunikációhoz pedig több nyelven írt alapvető mondatokkal készült, hogy megértesse magát. Az amerikai utazása során nehézséget okozott számára, hogy a távolságokat mérföldben mérték, Ausztráliában pedig több mint 8000 kilométert tett meg. Ezen az úton tapasztalta meg először a félelmet, különösen a kígyóktól tartott. Egy alkalommal egy banán mentette meg az életét, amikor késő este a sátorban megéhezett, és az evés közben észrevette, hogy a hátizsákjában ereszt a gázpalack. „Ha akkor nincs a banán, akkor nincsenek a további helyszínek sem” – idézte fel.
Pekingben három hétig tartózkodott, és számos sporteseményen vett részt. Amikor a tokiói olimpiát elhalasztották, az oda tervezett 9000 kilométert itthon tekerte le. Bár bántotta, hogy Párizsból repülővel kellett hazajönnie, a több mint 58 000 kilométeres össztáv teljesítése után elfogadta ezt a döntést, de lelkileg nem volt könnyű feldolgoznia.
Cseuz László mindig arra törekedett, hogy saját korábbi teljesítményeit túlszárnyalja, és kitartása, elszántsága ma is példaértékű mindazok számára, akik hisznek abban, hogy a sport segítségével a lehetetlen is elérhető.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
