Kezdőlap Szentesi Élet Elhunyt a „Pro Urbe” díjas, Bugyi István Emlékérmes Dr. Berki Sándor…

Elhunyt a „Pro Urbe” díjas, Bugyi István Emlékérmes Dr. Berki Sándor…

1763

Életének 65. évében elhunyt Dr. Berki Sándor. 1959-ben született Hódmezővásárhelyen. Soha nem akart orvos lenni – elmondása szerint – humán érdeklődése alapján jogász vagy bölcsész szakra készült.

A sors másként akarta. 1977-ben vették fel a szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karára, amit „summa cum laude” végzett el. 1983-tól a szentesi kórház Baleseti és Helyreállító Sebészeti Osztályán kezdett dolgozni, Badó Zoltán és Tari Gábor keze alatt, akik tanítómesterei és atyai barátai is lettek. Így képviselték a “Bugyi Iskolát”, mint a Mester kedves tanítványai.

1996-ban Szentesen osztályvezető-helyettesnek nevezték ki. 2003-tól osztályvezető főorvos a Baleseti és Helyreállító Sebészeti Osztályon. Négy szakvizsgát tett traumatológiából, ortopédiából, kézsebészetből és általános sebészetből. A hazai csípő és térdprotetika valamint a magyar protézisgyártás Szenteshez kötődött. Badó professzor és Tari Gábor főorvos munkásságát folytatva, az ún. „minimál invaziv” protetika területén ért el kiemelkedő eredményeket Berki doktor. Osztályán abban az időben a vidéki Magyarország legnagyobb számú ilyen jellegű műtétje történt.

Új műszerkészletet és új reviziós csípő-protézist fejlesztettek ki. Ezen protetikai munkásságáért Szentes városától „Pro Urbe” kitüntetésben részesült.

A világ számos pontján tartott előadásokat, szakmai továbbképzéseket és bemutató műtéteket, az Egyesült Államoktól Dániáig.
Nyugodjon békében!




Forrás