Kezdőlap Hírek Hírek MASTERS ÚSZÓ EURÓPA BAJNOKSÁG BELGRÁD – 2024…

MASTERS ÚSZÓ EURÓPA BAJNOKSÁG BELGRÁD – 2024…

611

Közvetlenül a fiatalok Úszó Európa Bajnoksága után a Masterek, azaz a 25 év feletti úszók versenyével folytatódott a küzdelem a Duna és a Száva találkozásánál épült Milan Gale Muskatirovic Sport- és Rekreációs Központban.

Bár előzetesen úgy gondolták, nem lesz megfelelő érdeklődés a versenyre, mert a Covid miatt a világversenyek torlódtak az utóbbi időszakban, erre alaposan rácáfolt az indulók összetétele. Több korosztályban is nagyon erős és népes mezőny gyűlt össze, több korosztályban és számban is jobb időt úsztak a dobogósok, mint a Dohai Világbajnokságon, melyet 2023 helyett ez év februárjában rendeztek meg. Nagyon sok Európa csúcs és Európa Bajnoki csúcs dőlt meg pár nap alatt. A versenyről élő közvetítés volt, a rendezők, versenybírók végig szívvel-lélekkel, jókedvűen és fegyelmezetten dolgoztak. Az egyetlen negatívum, hogy az öltözők és tusolók nagyon kevésnek bizonyultak ennyi ember kiszolgálására és a lelátó befogadó képessége is nagyon szűkös volt.

A Szentesi Delfin Egészségmegőrző Sport Club nyolc versenyzője vett részt az európai megmérettetésen. Hat úszó egyéni számokban is rajthoz állt, míg ketten a váltók kedvéért utaztak ki Belgrádba. Mindenki legjobb tudása szerint küzdött, egyéni legjobb, vagy ahhoz közeli időket úszva nagyon szép helyezéseket értek el a Delfin ESC versenyzői.

Eredmények:
Pólyáné Téli Éva: 5. hely 100 mell, 200 mell, 6. hely: 50 pille, 9. hely: 50 hát, 10. hely: 50 mell
Kókai László: 6. hely: 50 m hát
Dr. Berezvai Julianna: 6. hely: 50 hát, 7. hely: 100 hát
Horváth Roland: 7. hely: 200 gyors, 8. hely: 200 mell, 9. hely: 400 gyors, 12. hely: 100 mell, 13. hely: 200 vegyes
Kókai Ibolya: 9. hely: 100 mell, 13. hely: 50 pille
Biár Nelli: 10. hely: 50 mell, 11. hely: 100 mell
4×50 m női vegyes váltó V. kcs: 5. hely (Dr. Berezvai Julianna, Téli Éva, Kókai Ibolya, Nyéki Anikó)
4×50 m MIX vegyes váltó V. kcs: 8. hely (Kókai László, Téli Éva, Kókai Ibolya, Dr. Szabó László)

A belgrádi életérzésből is részesült a csapatunk. A versenyek után ismerkedtünk a várossal. Sokat sétáltunk, jókat ettünk, fagyiztunk. Legjobban a Kalemegdán park tetszett a csapatnak, ahová többször is visszatértünk. Ezen a területen már a római időkben is vár állott, ahol harcoltak rómaiak, hunok, avarok, bizánciak, osztrákok és törökök is. Több mint negyvenszer lett részben, vagy teljesen lerombolva, majd ismét újraépítve. Ma már csak töredéke látható, de még így is látszik, milyen óriási erődítmény állt itt valaha. Nekünk magyaroknak különösen fontos hely, hiszen 1456 július 4-22 között zajló csatában diadalmas győzelmet arattak a magyar seregek, mely, nagyjából 70 évre megállította a törökök terjeszkedését.

Az éjszakai életet is közelről megtapasztalhattuk. A szállásunk közvetlen közelében 3 szórakozóhely működött, ahol az élet este 11 óra körül kezdődött, s reggel 8 órakor még javában tartott. Így éjszakánként nem sokat tudtunk pihenni, mert pár méterre tőlünk fáradhatatlanul ment a zene, a hangoskodás, s minden, ami vele jár.

Szentes, 2024. 07. 04.
Pólyáné Téli Éva

www.szentesimozaik.hu
Vízisportok|23
Hírek|29








Forrás