Kezdőlap Szentesi Élet Élete a sport volt – június 29-én búcsúztatják Takács Lászlót…

Élete a sport volt – június 29-én búcsúztatják Takács Lászlót…

Takács László, a szentesi sport meghatározó alakja 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatását június 29-én, szombaton, 11 órakor tartják a Kálvária temető ravatalozójában.

Takács László 1972-ben a Szegedi Tanárképző Főiskolán általános iskolai történelem-testnevelő szakos tanári diplomát szerzett, melyet 1980-ban középiskolai történelem tanári diplomával egészített ki a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1972-ben kezdte pályafutását a Kétegyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképzőben, ahol nemcsak tanárként volt elismert, hanem sportpályát építő, sportszakosztályokat elindító, fáradhatatlan pedagógusként is.
1974-1987 között a fábiánsebestyéni általános iskola igazgatóhelyetteseként tette tradícióvá a rendszeres úszásoktatást.

A HMG kihelyezett esti tagozatán érettségéire készítette fel a felnőtteket történelemből és 1979-től szakfelügyelőként segítette testnevelésből a járás és Szentes pedagógusait. 42 éves pályafutása alatt aktív szerepet vállalt Szentes Város és a járás fiataljainak nevelésében, a diáksport versenyeinek, az óvodás- és iskoláskorú gyermekek úszásoktatásának, társadalmi munkában történő ellátásában, sporttevékenységek támogatásában.

A Szentes-Csongrád gátfutás közel 2 évtizedes szervezésével, 30 sportegyesület, – köztük a senior úszóklub – munkájának segítségével, a testvérvárosi kapcsolatok, valamint a Szabadidős Sportegyesület sporteseményeinek lebonyolításával, Szentes sportéletének irányításával hozzájárult a „Nemzeti Sportváros” cím elismeréséhez. 1987-2000-ig a Szentes Városi Polgármesteri Hivatal Oktatási-Művelődési, Ifjúsági – és Sportosztályának, illetve később Humánpolitikai Osztályának vezetője, a sport- nemzetközi kapcsolatok ügyintézője volt. Két évtizeden keresztül társadalmi munkában a Megyei Szabadidős Sport Szövetség tagjaként és a Városi Diáksport Bizottság titkáraként irányította a felnőttek és diákok versenyeit, sporteseményeit. 2000-2010-ig a dr. Papp László Városi Sportcsarnok igazgatója volt. Ezen időszak alatt számos Európa- és magyar bajnoki esemény, küzdőfesztivál, tánc- és hangverseny megrendezése vált hagyománnyá a megszokott edzések, meccsek, sporttáborok mellett.




Forrás

Exit mobile version