Kezdőlap Kultúra és szórakozás Szentesi Művelődési Központ Ötven éves lett a Szentesi Fotókör, erre az időpontra egy összefogó tárlatot...

Ötven éves lett a Szentesi Fotókör, erre az időpontra egy összefogó tárlatot ren…

2590


Ötven éves lett a Szentesi Fotókör, erre az időpontra egy összefogó tárlatot rendezünk Szentesen a Tokácsli Galériában. A most is működő Szentesi Fotókört 1974-ben öt, fotózás iránt érdeklődő fiatal hozta létre a Szentesi Művelődési Központban. A foglalkozásokat a kezdetek óta hétfő esténként tartjuk, baráti beszélgetéssel, fotózással, képelemzéssel és kiállítások szervezésével töltjük az időt. Az 1980-as évek elejétől elindított Aktfotó Biennálé és az Alföldi Fotószalon az ország több száz fotósának a képeit mutatta be az itteni és távoli közönségnek, így ezen rendezvényeink most is az ország ismert és kiemelt fotós programjai közé tartoznak. Ezen kívül még több fotókiállítást és fotópályázatot szervezünk, tematikus tárlatokkal mutatkozunk be hazai és külföldi összejöveteleken, meghívásos fotókiállításokon.
Várunk szeretettel minden érdeklődőt június 15-én (szombaton) 15 órakor a megnyitóra, hogy ünnepeljen velünk együtt!




Forrás